Hát sziasztok.
Soha nem szerettem volna ezt kimondani. Főleg itt, és ebben az életben.  Nem is gondoltam a zárásra. Eddih a percig. Most ez lehet, hogy elhamarkodott döntésnek tűnik…
Búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni.
De hidjétek el,  egyáltalán nem az. Rengeteg napi teendendőm van nekem is. Főleg ezen a héten. Fecskeavatónk van. Hát annak is nagyon gratulálok, akinek kiötlött a fejéből, hogy költsük ki a tojásokat, és a fél focipályát csiripelve, szárnyalva és guggolva végig menjünk. xd Gyönyörű látvány volt, és le is videózták, úgyhogy szerintem hamarosan látni fogjátok a napiszaron. x’d.
Köszönjük kedves tizenkettedikesek ;D.
A másik dolog. Gondolom most biztos azt hiszitek, hogy „ihlet-válságban” szenvedek. Egyáltalán nem. Rengeteg ötletem van. Sőt… De egyszerűen nincs időm, és a barátaimat sem szeretném elhanyagolni. Amúgy meg több mint egy ezer szavas Biber’s Life részt megírni nem kevés idő. Rengeteg tanulnivalóm van, és ígyis most kaptam matekból egy karót. Hát gratulálok annak aki feltalálta az emeletes törteket. Tényleg, kösz hogy tönkrebasztad az életem. Na de. Szeretnék egy kicsit elszakadni a G-Portaltól. Legalábbis a hannahsite/ultimatejustin-tól.  Nem szeretnék úgy tekinteni az oldalra, mint „munkahely” ahova muszáj bejárni akár jókedved és akár rossz.
Azt nem mondom, hogy örök búcsú, de egy ideig biztos nem leszek elérhető. Legalábbis az oldalon nem. Facebookon és MSN-en elérhettek.
Nem szeretnék regényt írni. Nem szeretném hosszúra írni ezt a búcsúzást. Rövidre fognám.
Köszönöm. Köszönök mindent nektek. Rengeteg mindent NEKTEK köszönhetek. Itt voltatok velem minden jó és rossz pillanatomban. Velem voltatok, és bíztattatok. Ez hihetetlen érzés volt. Nagyon szeretlek titeket, és minden látogatót, akit nem ismerek facebookról, vagy msnről. Rengeteg kedves és aranyos embert ismerhettem meg. Ennek az oldalnak a segítségével. Jobbat már nem is kaphatnék ettől az oldaltól. Köszönöm a sok dícséretet, a segítséget.
Köszönök mindent.

egy időre búcsúzik: alex.

Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit bohócokon, reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek gazfickóin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom.