23.rész
Miranda 2010.05.23. 17:08
A keze az arcomon pihent, majd éreztem, hogy finoman elkezdi simogatni. Az egész testem elkezdett vibrálni. Közel voltunk egymáshoz. Mélyen a szemébe néztem, és a vágyat láttam a tekintetében. Óvatosan átöleltem a nyakát, magamhoz húztam, és megcsókoltam. Nem utasított el, hanem nagyon lágyan visszacsókolt. Finoman kóstolgatta az ajkaimat, amit én is viszonoztam. Úgy éreztem, hogy a szívem néha kihagy, de azt kívántam, bár soha ne múlna el ez a pillanat. Egyre szorosabban öleltem át, és az ujjaimmal lágyan beletúrtam a hajába. Biztos voltam benne, hogy jólesik neki, mert a csókunkat kezdtük egyre jobban elmélyíteni. Hosszú percekig csak szenvedélyesen csókolóztunk, majd finoman megszakítva azt, kedvesen a szemébe néztem:
-Justin,még nem késő megállnunk,ha nem akarod... - fűztem még hozzá.
- Tudom, de szerintem egyikünk sem akar leállni - felelte, és közben végigsimította a karomat, a hátama. - Néha, jó a tilosban járni - mondta halványan mosolyogva.
Ezen ő is elmosolyodott. Ott folytattuk, ahol abba hagytuk. Éreztem, hogy JB, talán most először, nem hallgat a józan eszére,hanem a szívére. Ahogy én is. Nagyon finoman a kezei felfedezőútra indultak a testemen. Minden apró érintése kisebbfajta áramütésként ért. Ezen felbátorodva lassan elkezdtem az ingje gombjaival matatni. Annak ellenére, hogy kissé remegtek az ujjaim, viszonylag elég ügyesen sikerre vittem a dolgot. Nem tudom, hogy csinálta, de már az én blúzom is ki volt gombolva. A csókunkat újra megszakította, de csak azért, hogy levegye rólam a felsőm, és, hogy a nyakamat is végigcirógassa az ajkaival, majd finoman lecsúsztatva a melltartópántomat, a vállaimat is lágyan végigcsókolta. Közben fél kézzel ügyeskedve kikapcsolta a melltartómat, ami a földön landolt. Addig helyezkedtem, míg óvatosan fölém gördült, így végre mindkét kezemmel végigsimogattam a háta minden egyes négyzetcentiméterét. Jó volt hallani, ahogy felsóhajtott, mikor a gerince mentén cirógattam. Ezt többször megismételtem, aminek az lett a hatása, hogy nagyon finoman a melleimet kezdte csókolgatni. Apró sóhajokkal díjaztam az ötletét, majd vágytól égő szemekkel nézett rám.
- Mondd csak, nagyon hiányozna ez a ruhadarab? - kérdezte, és a farmer szoknyámat kezdte markolászni.
- Egyáltalán nem - válaszoltam, és mohón lecsaptam az ajkaira.
A következő pillanatban csak egy reccsenést hallottam, úgy tűnt, hogy JB erős szorításának megadta magát az anyag. Majd finoman a combjaimat kezdte kényeztetni, amire megint csak egy feltörő sóhajjal válaszoltam. Én is szerettem volna a nadrágjától megszabadítani, de képtelen voltam elválni az ajkaitól. Bár ezt a problémát pár pillanat múlva egyedül is megoldotta. Így rajtam már csak egy parányi tanga volt, és rajta is csak egy alsó, melyen keresztül éreztem az egyre növekvő vágyát. Egy röpke pillanatra azért egy kis félelem volt bennem, ugyanis nekem ez az első alkalom. De ez hamar elmúlt, mert Justin olyan gyengéd volt, hogy a testem egyre többet és többet követelt.
Fura, de egyáltalán nem éreztem olyan hidegnek a testét, mint amire felkészültem. Inkább éreztem hűvösnek, mint hidegnek, de lehet azért, mert az én testem szinte lángolt a vágytól. Lágyan cirógatta a combomat, majd a térdemnél visszafelé araszolt. Mintha szándékosan kerülte volna azt a "bizonyos" területet, pedig már olyan izgalmi állapotba hozott, hogy komolyan féltem attól, hogy mindjárt kigyulladok. Már majdnem mondtam neki, hogy ne "kínozzon" tovább, mikor hallottam, hogy a maradék fehérneműm is halk pattanással megadta magát. Belekuncogtam a csókunkba, de utána szinte azonnal kéjesen felnyögtem. A várva várt érzés hullámokban öntötte el a testem, amint az ujjaival gyengéden elérte, és apró, körkörös, mozdulattokkal kényeztette testem legérzékenyebb pontját. A testemen egy jóleső, remegés futott végig. Pár pillanatig fogalmam se volt róla, hol vagyok, de Justin csókjai újra magamhoz térítettek. Nagyon finoman, befurakodott a combjaim közé. Én ösztönösen a dereka köré fontam lábaimat. Annak ellenére, hogy nagyon lassan, és óvatosan hatolt belém, felszisszentem, majd összerándult a testem. JB abban a pillanatban megállt.
- Mi a baj? - kérdezte lágyan, közbe apró puszikkal, hintette be az arcom.
- Semmi baj, csak...- tudtam, hogy neki ez az első alkalom, de tudatni akartam vele, hogy nekem is.
- Ezt most hogy érted? - nézet rám kérdően - Csak nem azt akarod mondani, hogy...? - és nem fejezte be a mondatot, mert bizonyára rájött, hogy nekem ez az első.
Nagyon gyengéden megcsókolt, majd lassan, és óvatosan folytatta. Mikor érezte, hogy a testem egyre jobban kezd ellazulni, bátrabbá váltak a mozdulatai. Én is teljesen átadtam magam ennek a csodálatos érzésnek. Az előbbi, apró fájdalomra már nem is emlékeztem. A lábaimmal egyre szorosabban öleltem át a derekát, és a csípőm ösztönösen felvette vele a ritmust. A légzésem kezdett felgyorsulni, és a testemen hihetetlenül jóleső bizsergés futott végig. Egyre többször sóhajtottam fel, melyet Jus egy-egy csókkal fojtott belém. Majd miután a mozgásunk egyre gyorsabbá vált, nem sokkal később a testemen egy sokkal vadabb remegés futott végig.
Felsikoltottam, a hátam megfeszült, majd nagyon erősen szorítottam magamhoz JB-t. Abban a pillanatban ő is felnyögött, és szorosabban bújt hozzám. Hosszú percekig így maradtunk, közben szép lassan a testem lenyugodott, a légzésem is normálisra váltott. Éreztem, hogy Justin is lassabban veszi a levegőt, közben apró csókokat adott a nyakamra, arcomra, végül egy szenvedélyes csókban forrtunk össze. Majd a hátára fordult, és én hozzá bújtam. Fogalmam sem volt mennyi idő telt el, lehet, hogy percek, vagy órák de nem érdekelt. Igazából még fel sem fogtam, valójában mi történt. Annyira hihetetlenek tűnt, hogy azzal a férfival élhettem át ezt a csodálatos élményt, akivel annyi mindent éltem át, és együtt voltunk jóban rosszban. És.. azzal az emberrel akit a világon a legjobban szeretek.
- Hogy érzed magad? - kérdezte lágyan.
- Csodásan. - mosolyogtam, majd szorosan magamhoz öleltem, és megcsókoltam. A csókunk eléggé szenvedélyesre sikerült. Justin egy laza mozdulattal a hátamra fordított, és úgy kényeztetett az ajkaival. Egyre jobban belefeledkeztünk egymásba, mikor megszakította, majd a szemembe nézett.
- Lemegyünk a partra? Egy ilyen este után, talán ez lenne a
legjobb folytatás.-a szemei kérlelően néztek rám, majd édesen megrázta a haját.- Csak leülünk a homokra, és csak élvezzük egymás
társaságát.- a gesztenyebarna szemei úgy csillogtak, mint több ezer csillag az égen.
- Ez úgy hangzott mint a latin-amerikai filmekből vett elcsépelt szöveg.-nevettem. Nem gondoltam komolyan amit mondtam. Tudtam, hogy viccnek veszi ezért megpusziltam az orrát.
Lassan nekifogtunk felöltözni, bár nekem majdnem mindenből másik kellett, de nagy nehezen elkészültünk. Kézen fogott, és elindultunk ki a szobából, de az ajtóban még magához húzott, és lágyan megcsókolt. Majd átölelve a derekam elindultunk a partra. Valami megmagyarázhatatlan boldogságot éreztem. Ez az este volt életem egyik legcsodálatosabb estéje.
És a folytatás még csak most jön...
|