- Nathan? – kaptam fel a telefont. K�rlek, csak add, hogy mondjon valami „j�t”.
- Justin. – nagy leveg�t vett. Gyer�nk, siess, k�rlek Nat.
- Tudom, hogy hol van Miranda. – ny�gte ki halk hangon. Nev�nek cseng�se elszabad�tott bennem valamit, ami vadul marcangolta a bels�met - akkora f�jdalom t�rt r�m, hogy el�llt t�le a l�legzetem, �s magam is meglep�dtem irt�zatos erej�t�l.
- Amilyen gyorsan csak tudd, mondd el. – az es� egyre nagyobb szemekben esett. Gyorsabban kellett az ablak�veget tiszt�tani. Igaz m�g csak reggel volt, de olyan s�t�t volt, mintha este 7-8 �ra k�r�l lehetne.

- Menj a foly�n�l l�v� erd�h�z. Ott megtal�lod. – le is tette a telefont. K�zeli erd�? T�? Honnan tudhatja ezeket Nathan? Honnan tudja, hogy itt van foly�, erd�?
Foly� (…) �gye nem. . . ?

Szemeim tele lettek k�nnyel. Sz�vem egyre hevesebben vert. Nem tudtam, hogy mi lehet vele. Meg�ln�m magamat, ha b�rmi baja is esne. Csakis miattam. Mert �n voltam akkora marha, hogy nem hallgattam v�gig. Csakis az �n hib�s lesz. Nem tudn�k n�lk�le �lni. � az �n Mindenem. Nekem � jelenti a m�sik felemet. A lelki t�rsam, �s ha az ember m�sik fele elveszik, akkor annak v�ge.
Ebben a jelenetben m�r csak az a po�n, hogy az utc�n f�lm�terenk�nt paparazzik �llnak. Remek. Hadd f�nyk�pezz�k csak, hogy Justin Bieber s�r. . . El�g gondom van. Nem szeretn�k most ezzel foglalkozni. Csak azt akarom, hogy �t �jra kezeim k�z�tt tudhassam.

B�r minden kapcsolatban vannak hull�mv�lgyek, de az att�l m�g nem lesz rossz kapcsolat. Rossz csak akkor lesz, ha a felek �gy d�ntenek, hogy nem oldj�k meg a benne l�v� probl�m�kat, �s hagyj�k, hogy a probl�ma uralkodjon el rajtuk �s a napi kommunik�ci�jukon.

�jra v�gytam arra, hogy min�l jobban magamhoz szor�tsam. Akartam b�re finom illat�t, haja �rint�s�t… �s a Baham�kat ♥. Mindenn�l jobban. Sz�ks�gem van r�. Kellett az a „m�sik vil�g”.
Egyre k�zelebb j�rtam az erd�h�z. Leparkoltam az aut�val s szerencs�re sehol nem volt egyetlen paparazzis sem.
- Kicsim! – ordib�ltam. Nem �rdekel, hogy ha valaki h�ly�nek n�z. Ak�rh�nyszor ki�ltottam, sehonnan nem j�tt egyetlen moccan�s, vagy esetleg egy v�lasz…

Nem b�rtam m�r tov�bb. Minden m�sodpercben ugyanaz a gondolat j�rt a fejemben. Nem tudtam kit�r�lni a fejemb�l ezt a gondolatot. Tudtam, hogy Miranda makacs l�ny. Nagyon makacs, �s ez a foly� t�ma nagyon rossz p�ros�t�s.
Leszaladtam a partra, h�tha tal�lok valami jelet.
- Miranda! – ki�ltottam. Semmi… semmi az �gadta vil�gon.  De legal�bb nincs annak semmif�le jele, hogy erre j�rhatott volna. Megpr�b�ltam felkutatni az erd�t.
K�r�lbel�l d�lut�n h�rom �ra lehetett m�r. Egy �rva dolgot sem tal�ltam.
V�rjunk csak… Nathan… telefon�lt nekem…. tudja, hogy hol van Miranda… akkor Nathan rabolta el?! �risten, nagyon bonyolult ez nekem. Nem tudok m�r mit tenni. Pr�b�ltam rem�nykedni benne, hogy valahol itt lehet. De semmi es�lyt nem l�ttam erre.

Abban a pillanatban, tudtam, hogy kit kell h�vni. Bep�ty�gtem a telefonomba a sz�mot.
- Apa? – k�rdeztem rem�nytelen.
- Mondjad Biebs. – vette fel nevetve a telefont.
- Miranda elt�nt. – k�szk�dtem k�nnyeimmel.
- Hogy mi van?! – h�borodott fel. Tudtam, hogy neki is sokat jelent a bar�tn�m, hiszen igen j� viszonyban volt. Nagyon j� bar�tok voltak �s nagyon �r�ltem, hogy ennyire tudta szeretni a bar�tn�met.
- Tudn�l seg�teni? Hol vagy? – k�rdeztem rekedtes hangon.
- Itt vagyok mam�dn�l. Tizen�t percen bel�l ott leszek.  De.. hol vagy? – k�rdezte s�rget�en.
- A v�rossz�li erd�n�l. Pr�b�lj felt�n�s n�lk�l j�nni. Nem akarok probl�m�t csin�lni. – le is tettem a telefont. Nem k�sz�ntem el, �gyis j�n apa.

Le�ltem egy fat�nkre. Lepergett el�ttem az �letem. Az elej�t�l a v�g�ig. Honnan jutottam el tov�bb. Lebecs�ltem a kis dolgokat. Mindent al�becs�ltem. Meg�rdemlem a sorsom. Az akarok lenni, aki r�gen is voltam. Az a „Biebercash.” Hi�nyzik az a gondtalan �let. Mirand�val. B�r nem sors, amit k�nyszerb�l v�laszt az ember. De tudom, nekem ez j�r.
Nincs veszett �gy, m�g akad csak egy bolond is, aki k�zd �rte.