Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az id�ben, �s �jra �t�lni minden egy�tt t�lt�tt pillanatot. M�g egy titkos mosolyt, m�g egy k�z�s nevet�st. M�g egy izz� cs�kot. T�lk�s�n j�tt az �letbe, �s most t�l kor�n megy el.
Megt�rt�nt az elker�lhetetlen, az es� m�g nem csendesedett, de � m�r elment. �gy �reztem, mintha valaki kiszak�tott volna bel�lem egy darabot.
Az elszigetelt vil�gban, ahol a mag�ny �s a tulajdon ill�zi�ja olyan val�s�gos, azt hissz�k, birtokolhatjuk saj�t �rt�k�nk�n k�v�l �ll� dolgokat, embereket, �rzelmeket. De ez csapda. Amikor a feladat v�g�hez �r�nk, amikor m�r nincs mit tanulni a m�sikt�l, amikor minden helyet cser�lt, az utak el�gaznak. Hiszen nagyon szerettem Justint. � volt az �n barna hercegem. A sz�l a sz�rnyaim alatt. � volt az ok, �s az egyetlen ok, ami�rt fel akartam kelni reggelente.
Nem b�rtam �n ezt m�r tov�bb.

J U S T I N  S Z E M S Z � G E :

Csak �ltem az aut�ban. K�r�lbel�l 60-al mehettem. Az es� is szakadni kezdett. M�r kor�n reggel. Magamra tekintettem. Ugyanabban voltam, amiben elaludtam. Akkor m�g .... Mirand�val.
�s akkor m�g � van felh�borodva. �. Aki miatt k�t �vig nem tudtam semmif�le kapcsolatot l�tes�teni. Aki miatt majdnem t�nkrement a karrierem.
Nem… hiszen nem hib�ztathatom Mirand�t. �n voltam a hib�s. De most nem. Tal�n ha akkor nem kelek fel, nem akad�lyozhattam volna meg,azt hogy megcs�kolj�k egym�st. De Miranda mi�ta megj�tt az �llom�sr�l, annyira… egyszer�en �reztem azt, hogy nagyon szeret, �s t�nyleg csak �n vagyok az �let�ben.

* rrrrrrr *

Cs�rg�tt a telefonom.
- Igen? – sz�ltam bele.
- Hal�! – sz�lalt meg egy kisl�ny hangja. – Hal�!  Van ott e valaki? – k�rdezte ord�tva.
- Szia, mondjad.
- Justin te vagy az? – ki�ltozott m�g mindig.
- Igen. De halkabban, hallom �gy is.
- J� rendben. – v�ltott norm�l hangnemre.
- Na, mondd. – b�ztattam. Rem�ltem nem egy �r�lt rajong� lesz, aki megszerezte m�r megint a telefonsz�momat. Akkor megint telefont cser�lhetek…
- Miranda elfutott. Seg�ts�g! – mondta a kisl�ny r�m�lt hangon. Sz�val ez�rt volt olyan ismer�s ez a hang. Georgie!
- Georgie te vagy az �gye? – rem�nykedtem.  – Miranda hov� ment? – kezdtem agg�dni.
- Igen �n vagyok. De seg�ts!
- Mondd gyorsan! – s�rgettem.
- Miranda az el�bb ment el. Azt mondta, hogy m�r mindegy. – nevese. Ne j�tsszuk el ezt megint. Nem tudtam, hogy hol lehet. Fogalmam sem volt.
- Nem mondta, hogy hova megy? – k�rdeztem agg�dva. Iszonyatosan ideges voltam. Az aut�val megfordultam s visszafele indultam a h�zunkhoz.
- Nem. – letettem a telefont, majd gyorsan Mirand�t h�vtam. Nem vette f�l. T�bbsz�r is pr�b�ltam. De semmi jel. Nagyon szomor� voltam; olyan szomor�s�g ez, amely nagyon m�lyr�l j�n, kisz�m�thatatlanul. Megsz�llja az embert, �tveszi a parancsnoks�got a gondolatai felett. Meglass�tja l�pteit, f�tyoloss� teszi tekintet�t. Tal�n m�r nem hossz� az �let - mondja a Szomor�s�g, �s k�r�lj�r, mint egy csavarg�, alattomosan.
Meg kell tal�lnom. Ak�rhol is lehet. N�ha �gy gondolom, isteni �ld�s ez a h�rn�v, m�skor, ilyen helyzetekben, csak �tkozni tudom magam. Ut�lom magamat, hogy ilyen hirtelen harag� vagyok, �s nem hallgatok senkire. Nem Miranda volt a hib�s. Hiszen � nem csalna meg. Tudom, hogy szeret engem. F�leg tegnap… tegnap rendk�v�l �reztem. �m a legjobban m�gis az f�jt, hogy veszekedve v�ltunk el. Mindketten mondtunk dolgokat, mindketten forr�fej�ek voltunk, �s mindketten tudtuk, hogy szeretj�k egym�st. Szeretn�m elmondani m�g egyszer neki,… csak m�g egyszer, hogy tudjam meghallottad a sok l�nyegtelen sz� k�z�tt, azt, ami l�nyeges, ami fontos… hogy szeretlek.
Sz�d�ltem. �gy �reztem, megl�ttam a kivezet� utat a siv�rs�gb�l, �m ez az �t hideg �s s�t�t volt, �s kanyarjai az �r�k s�t�ts�g orsz�g�ba vezettek, ahol a nyers f�ldszag az egyetlen, amit �rezni lehet a k�zen, a b�r�n, a ruh�n. Meg kell tal�lnom.
Hirtelen ekkor �j bej�v� h�v�som volt. Nathan…?!