Hatalmas gomb�c keletkezett a torkomban emiatt, �s �gy �reztem nem tudok leveg�h�z jutni. Mintha bel�m szorult volna minden leveg�, �s egyre hatalmasabb� v�lt volna bennem minden �rzelem, �s kit�rni v�gyott volna. A cs�ndes m�sodpercek hossz� �vtizedeknek t�ntek. Mindig is rettegtem ett�l az �rz�st�l, de eddig abban a hitben �ltem, hogy Justin �gysem tenne velem ilyet.
Tekintet�t kerestem, de m�g mindig az itallapot forgatta. Meg sem sz�lal, m�g magyar�zkodni sem. Csak n�zett maga el�.
- Justin! – pr�b�ltam kifejezetten d�h�s lenni, de nem tudtam. Csak azon j�rt az eszem, hogy … mi lesz Jus n�lk�l.
- Ne ord�ts m�r! – nevet f�l a l�ny g�nyosan. Ez egy k�v�z�, �s kocsma, ahov� a magadfajt�k j�rnak.
- Gina, el�g. – sziszegte Justin.
- �s k�l�nben is. Neked nem val� egy ilyen pasi, mint Justin, aki h�res �s gazdag. – forgatta szemeit. Elk�pedve b�mulok r�.
  Ok�, egy, kett�, h�rom…t�z. Nyugi Miranda…
- Mi�rt hiszed azt, hogy csak a k�ls�s�g a fontos? – pillantok fel Gin�ra, majd Justinra n�zek.
- Jus. �n az els� perct�l fogva szerettelek, m�g ha nem is tudtad, vagy nem is l�tszott. Szeretlek... �s ez azt jelenti, hogy nem csak a sz�p dolgok miatt voltam melletted. Itt voltam, b�rmi t�rt�nj�k. �n neked adtam mindenem, amim csak volt. Neked adtam magamat. Eddig tudtam, hogy te vagy az, akivel le�lhetem az �letemet. Eddig tudtam, hogy veled b�rmit �tv�szelhetek. De itt, ebben a percben elszakadt bennem minden. Te jelentetted sz�momra a mindens�get. Az �letet. A leveg�t. R�gen sosem hittem az igaz szerelemben. De te megmutattad mit is jelent teljes sz�vb�l szeretni. �s ezt elveszed. T�nkreteszed. Gy�kerest�l kih�zod.  Adtam magamb�l valamit, amit elvitt�l �s most itt vagyok kifosztva, �resen. A val�s�g �s a szerelem sz�momra most m�r ellentmond�s. – mondtam k�nnyeimmel k�szk�dve. Megigaz�tottam kab�tomat, �s kil�ptem a k�v�z�b�l. Otthagytam �letem egyet, igaz szerelm�t, aki�rt t�zbe tettem volna a kezemet. Elvesztettem egy olyan embert, aki sz�momra egy eg�sz, kerek, teljes vil�got jelentett. Aki�rt �lni is k�pes lettem volna. Aki n�lk�l elvesztem �r�kre.
Egy hatalmas �rt hagyott maga ut�n. Most sz�vesen visszamenn�k az id�ben. Visszaford�tan�m, hogy azon az est�l tal�lkoztam Justinnal. �s semmiss� tudn�m tenni most a szomor�s�got; de �gy �rzem, ha ezt tenn�m, akkor az �r�m�t is elkergetn�m. Hi�nyzott minden �rint�se. Minden cs�kja. Minden egyes szava. F�jt ott legbel�l. Nagyon f�jt. Szor�tott.
  Ez a b�nat, olyan volt sz�momra mint egy nagy �ce�n. M�ly, s�t�t �s nagyobb mindannyiunkn�l. A f�jdalom pedig, mint egy tolvaj az �jszak�ban... csendes, kitart�, igazs�gtalan... egyre fogy a hitt�l, az id�t�l �s a szeretett�l. Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelk�nkben egy f�j� lenyomatot. T�tong� sebet, aminek a sajg�s�t elnyomhatja ugyan az �let tov�bbi foly�sa - a nevet�s, a vir�gillat, a napf�ny, a finom �telek, a kedves emberek, akik k�r�lvesznek... De m�lyen, a l�lekben az a seb sosem heged be. Sosem.
- Miranda? – hallottam egy hangot magam m�g�l. Annyira ismer�s volt, �s ez a hang, amire v�rtam. Egy kedves hang.
- Igen? – fordultam meg. Lemerevedtem n�ztem magam el�.
- Mi a baj? – k�rdezte t�lem a l�ny.
- Evi? Mit keresel itt? – �leltem szorosan magamhoz.  Mintha ez valami jel lenne, mintha…
- Gin�val vagyok itt, de � neki el kellett menni a boltba. – v�laszolta szem�t forgatva.
- Boltba? – nevettem fel a sz�nalomt�l.
- Aha… De mi t�rt�nt veled? – n�zett r�m rem�nyteli szemeivel.
- Justin… - szipogtam. Nev�nek cseng�se elszabad�tott bennem valamit, ami vadul marcangolta a bels�met - akkora f�jdalom t�rt r�m, hogy el�llt t�le a l�legzetem, �s magam is meglep�dtem irt�zatos erej�t�l.
- J�l vagy? – r�zott meg kicsit a v�llamn�l fogva.
- Persze… csak. – �s itt belekezdtem a mondand�mba. Elmes�ltem elej�t�l a v�g�ig. Mindent.
- �risten. – habogta a r�m�lett�l. – Na gyere, �s megmondjuk a magunk�t ennek a Gina gyereknek.
- Nem. Semmit nem csin�lunk. Hagyjuk, hadd legyenek egy�tt. �n pedig �j �letet kezdek. Justin n�lk�l. – nem akartam m�st, csak felejteni. N�ha �gy �reztem, siker�lt, azt�n m�gis egyre-m�sra t�rtek vissza a r�szletek, mint a v�z felsz�n�n felbukkan� fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy haj�roncs hever. Egy r�zsasz�n fels�, egy versike a nevemmel, az �rz�s, hogy valaki a nyakamra teszi a kez�t. Mert ez t�rt�nik, amikor megpr�b�lsz elmenek�lni a m�lt el�l: nemcsak, hogy felz�rk�zik, de le is hagy. Eltakarja a j�v�t, a t�jat, mag�t az eget, m�g nem marad m�s �t, csak az, amelyik kereszt�lvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz.