A közönség hangos tapsviharba tört ki, amin én nagyon meglepődtem. Gyorsan leszaladtam a pályáról, s már el is indult a meccs.
- Csodás voltál. – jött oda hozzám Justin, s karját gyengéden körbefonta derekamon.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem. – fejemet vállgödrébe rejtem, majd mélyen beszívom dzsekije kábító illatát.
- Ma el kell mennem az Ellen Showba. – húzza száját.
- Akkor én pedig addig… - gondolkodtam el, majd a távolba meredtem. – Megvárlak.
- Rendben. – elhúzódott tőlem, majd megragadta mind a két kezével vállamat, s szemeimet vizsgálgatta.
Ajkával egyre csak közeledett felém, s már csak fél centi volt köztünk. Meleg lehelete végig borzongatta hátamat. Becsuktam szemem, s éltem a pillanatnak. Ajkunk pár centire volt, amikor már úgy látszott nem bírja tovább, és mohón elkapta ajkaimat. Nyelvünk hirtelen összeért, s ezért egész testem bizseregni kezdett. Kizártam a külvilág zajait, és csak magunkra figyeltem. Lassan elváltunk egymástól, majd kézen fogva elindultunk a….
- Hova is megyünk?
- Itt van nem messze. – mutatott balra, amikor kiértünk az ajtón. Egész úton beszélgettünk, bár nem is tudom, hogy miről. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végre együtt lehetünk. Röpke tíz perc alatt ott is állunk a stúdió előtt, és már be is mentünk. Justint pedig máris körülvette pár aranyos tíz éves kislány akik képet, és autogramot követeltek. Jus mosolyogva szolgálta ki a gyerekeket, majd a sminkes szobába kisérték be. Én addig a színfalak mögött elhelyezett székre ültem le.
- Szija! – ült le velem szembe egy fekete, rövid hajú lány. Mosolyogva nézett rám.
- Szija. – lepődtem meg. – Segíthetek valamiben?
- Csak kérdezősködni szeretnék. – igazítja meg lila, kockás blúzát.
- Ühüm… - fogadni merek, hogy az első kérdés Justinnal kapcsolatos lesz.
- Szóval mi a helyzet Justinnal? – tudtam…
- Semmi különös, de miért kérdezősködsz róla? – nevetek fel.
- Kíváncsiság. – néz rám nagy szemekkel.
- Még valami…?
- Ramona vagyok. – nyújtja kezét kedvesen.
- Miranda. – rázok vele kezet. Komolyan, mintha valami üzletet kötöttünk volna.
- Akkor szia. – pórbálom lekoptatni. Egyáltalán nem volt szimpatikus ez a kiscsaj.
- Próbálsz lekoptatni? – emeli fel szemöldökét.
- Nem, csak kicsit ellenszenvesnek tűnsz. – rántom meg vállam.
- Hát akkor csőőő. – nyújtja rám nyelvét. Szánalmamba felnevetek, majd hátradőlök. Fél óráig folyamatosan a plafont néztem. Hirtelen valaki hátulról szememre tette tenyerét. De nem volt nehéz kitalálnom, hogy kié ez a tenyér. Az illata, ugyanolyan észbontó volt.
- Uhh. Életemben ki nem találnám, hogy ki vagy.  Talán egy csók segítene. – húztam agyát.
- Hmmm. – hallottam Justin hangját, majd lehajolt hozzám, és ajkát enyémre biggyesztette.
- Ez olyan Pókember feeling volt. – nevettem fel, miután elváltak ajkaink.
- Kaphatsz még ilyet. – villantotta rám rosszfiús mosolyát.
- Akkor most Justi…
- JUSTIN BIEBER??????????!  - ordibált valaki a mondatom közepébe. Na vajon ki lehetett? Ramona…
- Úgy látszik… - forgatta szemeit.
- Ahh. Jókor zavart meg. – húztam számat, majd felálltam a székből.
- Bocsi, de pont indulni készültünk. – megfogta kezemet, majd az ajtó felé indultunk.
- Mennyire undorítóak vagytok. – sziszegte orra alatt. De mi csak mentünk tovább, mintha meg sem hallottuk volna.
- Orrba ütöttem volna. – dühöngtem. Beültünk a ránk várakozó Audi autóba, majd a sofőr a gázra lépett.
- Nyugi baby. – simogatta hátam.  – Semmi gond. Amíg én itt vagyok. – nem válaszoltam semmit, inkább csak ölébe bújtam, de hamar elért az álmosság.

Justin szemszöge.

Az ölemben feküdt édesen, s közben lassan szuszogott. Hosszú, hullámos haja vállára omlott. Lehajoltam hozzá, majd mélyen beszívtam édes illatát. Mindig is étcsoki és hibiszkusz illata volt. Ez az ami miatt nem tudtam most fékezni magam. Muszáj volt még közelebb éreznem magamhoz. Ajkaimat óvatosan nyakára helyeztem, s apró puszikkal hintettem be nyaka minden négyzetcentiméterét. Szuszogása most még lassabb lett, amitől mosolyra fakadtam. Hirtelen elkapott valami furcsa érzés. Hogy lehet, hogy eddig kibírta mellettem…? Hiszen már többször is „rajtakapott” engem, hogy más szájában kavarok. A következő három órában Mirandával egymásra dőlve aludtunk.

Miranda szemszöge.

-Justin. Itthon vagyunk. Vagyis nállatok….– keltegettem föl szerelmem, aki a hátamra volt dőlve.
- Mi? MI? Én ? Én nem aludtam. .- felkapta fejét, majd kómás fejjel hadart, de rögtön vissza is dőlt a hátamra. Szegény… Biztos fáradt lehet.
- Justin… kicsim. – nevetgéltem halkan.
- Jól van már. – húzta száját, majd felkelt, s kimászott a kocsiból. Amint kiszálltunk, a hó apró pelyhekben kezdett hullani.

Amikor beléptünk a házba, mindenki itt volt, hogy köszöntsenek. Uu. Semmi kedvem nincs ehhez. Fél órát töltöttem az kis népséggel, majd Justinnal felmentünk a szobájába.
-Szóval mit csináljunk? – kérdezi Justin, miközben én kifeküdtem az ágyon.
- Aludjunk. – mondta halkan, majd megfordultam, és arcomat a piros párnába rejtettem.
- Nekem más ötletem lenne. – villantotta rám a legédesebb mosolyát.
- Ah, nhe csinld mar. – mondta kicsit értethetetlenül, mivel még mindig a párnában volt az arcom.
- Mondtál valamit? – ült le az ágy szélére. Megfordultam, és a plafont bámultam.
-Nem, semmit. – igazítottam meg közben felsőmet. Közben Justin is kifeküdt a franciaágyon. Gyorsan ráültem derekára, és lehajoltam ajkához.
- Na most mondd mit szeretnél csinálni… - mormolta ajkaiba.
- Most már mondhatom? – húzogatta rosszfiúsan szemöldökét.
- Naná. De lehet nem tartom be… - húztam agyát. Imádom húzni az agyát. Olyankor annyira aranyos pofákat tud levágni.
- Ahh. Rosszkislány. – nevetett fel. – Akkor megbüntesselek? – kuncogott, majd kicsit megrázta haját. Kaptam az alkalmon, és elsöpörtem homlokáról a haját.