Felnéztem rá, majd mélyen szemeit bogarásztam. Arca minden egyes apró részletét szemügyre vettem. Tökéletes bőr, mélybarna szemek s telt ajkai hívogatóan csalogattak. Óvatosan, szerényen nyomtam egy puszit az ajkára. Majd elhajoltam, és a kesztyűtartóban kezdtem turkálni. Volt ott minden. A poháralátéttől, a szívószálig. És egy üveg bor.
- Nem az enyém a kocsi. – emelte fel a kezét Justin.
- Ittas szeretkezés? – nevettem fel, majd visszadobtam a kesztyűtartóba.
- Bár ettől még nem leszek ittas, de a másik jöhet. – nevetett fel majd közelebb húzódott. Beszívtam elázott pólója illatát, amitől szívem még gyorsabban lüktetett. Ajkunk között nem volt több  egy centiméternél. Mind a ketten hevesen szedtük a levegőt. Éreztem, hogy most forró a hangulat, és most úgysem láthat senki. És itt van az a pont, ahol elvesztem az eszemet, és a szívemre hallgatok. De most nem…
- Nincs is jobb dolog, a halál előtti szeretkezésnél. Ügye? – nevettem fel, majd kibújtam szoros öleléséből. De ő visszarántott, és máris azon kaptam magam, hogy nyelvünk közös táncot jár. – Simán meg is sérülhetünk. – kuncogtam csókunkba.
- Várj, hadd vegyem ki a seggemből a sebváltót. – nevetett fel, majd még közelebb húzódott hozzám. Feltette a lábát a kiszakított kormány helyére, én pedig rádőltem. Hamar rám jött az álmosság heve, és könnyen álomba szenderedtem.

- Reggel van. – mocorgott Justin, majd én is kinyitottam szemem. Lehúzta az ablakot, és kidugta a kezét a havon. Próbálta kiütögetni a havat az ablakon, majd mikor sikerrel járt, kidugta a fejét. Kimászott az ablakon, majd én is elindultam utána. Mind a ketten vidám nevetgéltünk, hogy túléltük ezt az egész „fagyhalált”.
- Úristen. – mondta ellágyult hangon. Gyönyörű látvány tárult elénk. Hófödte hegyek, s több kilóméterig is el lehetett látni. A hűvös, jéghideg szellő megcsapta arcom, de nem törődtem vele. Most csak az számított, hogy Justinnal lehetek, végre paparazzik és újságírósok nélkül. És ez szebb volt mint bármi más.
- Egy tapodtat se menjünk tovább. – mondta bámészkodva, majd átölelte derekam.
- Én benne vagyok. – mosolygok a hegyeket nézegetve. Egymásra néztünk. Homlokunk egymáshoz ért, majd forró csókban forrtunk össze. Gyomromban újra feléledtek azok a bizonyos pillangók. Derekamat még közelebb húzta magához.
- Hééé! – kiáltozott Justin, mikor meglátott egy kék furgont.
- Elnézést! – ordítottam vele együtt.
- Segítsen! – kiabálta, de a furgon meg sem állt. Csak hajtott tovább. Justin lehajolt, majd egy hógolyóval megdobta az autó hátsó üvegét. Az autó hangosan csikorogva megállt.
- Uh. Ez bejött. – mondta diadittasan, miközben az autót nézegette. De hirtelen az autó gyorsan kezdett hátrafele toltatni. Épp felénk. Pontosan felénk.
- Vagy mégsem…  - de nem is mi voltunk a célpont. Hanem az autónk, amiről azóta már nem volt annyi hó. A autó beletolatott a miénkbe, ami le is zuhant a mélységbe. Épp be tudtunk nézni az ablakon. Egy ötvenes éveiben járó nő mutatott be nekünk. Szeme feketével kihúzva, száján vérpiros rúzs. Az autó gyorsan el is hajtott, velünk pedig senki sem törődött. Vagyis magunkra maradtunk. Justin szétcipzározta fekete bőrdzsekijét, amibe hamar belekapott a hűvös hegyi levegő.
- Van térerő? – kerestem mobilomat.
- Van. – jelentette ki vidáman, majd hívni kezdte az autómentőket. Gyorsan bemondta hogy hol vagyunk, és nem is telt el egy perc, már jött is egy furgon. Bepattantunk, majd a sofőrnek elmondtuk, hogy hova vigyen.
- Szóval te vagy Justin Bieber? – nevetett fel kedvesen a vezető.
- Igen. – mosolyogott kedvesen Justin, s közben kezemet szorította.
- Will Marquett vagyok. – nyújtotta egyik kezét Justinnak, s közben másik kezével erősen markolászta a kormányt.
- Örülök, hogy találkoztunk. – nevetett fel Jus.
- És kit tisztelhetek a bájos hölgy nevében? – mosolyogott rám kedvesen.
- Miranda Shay. Justin barátnője vagyok. -  majd nevetgélve kezet nyújtottam.

Másfél óra kocsikázás után végre begördültünk a stadion kapuja elé.
- Mennyivel tartozunk?
- Harmincöt dolcsi, és egy aláírás ha nem gond. – jelentette ki a vezető ülésen ülő férfi, majd lágy hangon felnevetett.
- Persze semmi gond. – odaadta a pénzt, majd aláfirkantott egy papírt.

Beléptünk a stadionba, de már rögtön ezernyi paparazzissal, és diktafonnal találtuk szembe magunkat.
- Miranda! Végre!  Sziasztok, Elen vagyok.– jön oda hozzánk széles vigyorral Elen. Szőke hosszú haján egy kötött sapka volt, és egy fehér műbőr dzsekit viselt, térdig érő csizmával, és fekete, koptatott nadrággal. Nagyon csinos, és fiatal lány volt. Olyan huszonhárom éves lehetett. És amennyire tudom, Justin szereti az idős lányokat. Ne már, megint féltékenykedek… Nagyon rossz barátnő vagyok…
- Szija. Ő pedig Justin. Justin, ő pedig Elen. – mutattam be egymásnak őket. Mosolyogva kezet ráztam, majd Elen betaszigált egy terembe, ahol hangolnom kellett.
- Várj.. most rögtön kell, hogy színpadra álljak?- kérdeztem tőle, s reménykedtem abban, hogy a válasz, nem lesz.
- Igen, most rögtön! – mivan!? Oké, ha pozitívan fogom fel a dolgot akkor csak jó sülhet ki belőle.
- Rendben. – fújtam ki hangosan a levegőt. Justin a mögöttem lévő széken ült, miközben engem több ember is sminkelt. Komolyan mondom, körülbelül 5 kilógram púder port nyelhettem le.
- Miranda, te jössz! – jött oda hozzám Elen. Még Justin gyorsan bátorítóan megfogta kezem. Rám mosolygott.
- Gyere már! – rángatott maga után. – Oda kell állnod. – mutatott a stadion közepére. Kikukkantottam a nézőtérre. Esküszöm, hogy a szám a padlót verte. Több millió ember gyűlt össze, és most minden szempár rám fog szegeződni.