-Justin vagyok. – mosolyog kezét nyújtva. Oké, akkor most fogjak vele kezet, vagy inkább legyek bunkó? Féltve kezemet nyújtom, mire ő boldogan kezet ráz.
- Most üzletet kötöttünk, vagy üdvözöltük egymást? – nézek rá furcsán, majd elnevetem magam. Ő is elkezd hangosan nevetni, de Lucie mérgesen néz rám.
- Mi van? – kérdezem felhúzott szemöldökkel. De ő csak szemeit forgatja. Jaj, nehogy azt higyje már, hogy elveszem a pasiját. De máris összejöttek…?
- Justin el akar minket vinni a Bahamákra! – pattan föl Lucie, majd előttem ugrándozik. Most ismerték meg egymást, és már egyből ezen jár az agyuk? Mert ahogy Lucie-t ismerem, vagy csak a hírnevéért van Justinnal, vagy csak ARRA kell neki. Sosem szerettem annyira a testvéremet… főleg, hogy most ebben a „lázadó” korszakba esett.
- Jössz velünk? – huppan mellém Justin. Arrébb araszolok, és próbálok minél távolabb kerülni hozzá. Rápillantok.
  Azok a mélybarna, nagy, álmodozó szemei annyira magával ragadtak, hogy úgy éreztem átkerültem egy másik világba, és ott is ragadtam. A másodpercek éveknek tűntek. Végül a sok paparazzi és újságírós hozott vissza a világba.
- Hm? – mosolyog rám kedvesen. Szívem hevesen kezdett verni, ereim összeszűkültek s lábam remegni kezdett. Nem tudtam mire vélni ezt az érzést. Valahogy…
- Öhm, anyának szólni kéne. – reméltem ezzel a válasszal beéri, és békén hagy. De legmélyen érezte, hogy azt kívántam, bárcsak együtt lehetnék vele. Mi? Együtt? Ne mááár.
- Már megkérdeztem, és azt mondta összepakolja a cuccainkat, és holnap indulhatunk is! – lelkendezett húgom. Mivan?!
- HOLNAP?! – kérdeztem már majdnem visítozó hangon. – És ha nekem programom van?
- Hazaviszlek titeket, és megbeszéljük. – mondta Justin, majd felállt, és kimentünk az autójához.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok? – vetettem neki oda a kérdést, mikor már a kocsiban ültünk.
- Mi lenne sok? – nevet fel, majd átöleli Lucie-t. Fúj.
- Ez az egész. – kalimpálok kezeimmel. – Annyira feltűnő vagy!
- Nem igaz! – förmed rám húgom. – Justin tökéletes. – simogatja újdonsült pasija arcát. Ne már srácok, ez gusztustalan!
   Próbálok témát váltani, és inkább elterelem a gondolataimat.
- Szóval… mi a helyzet Black Jack-kel? – kérdezem Lucie-t teljes komolysággal. Black Jack a lovam volt. Ő egy gyönyörű fekete andalúz ló volt, egy hókával a fején. Teljesen emlékszek rá. Rengeteg versenyt nyertünk meg. Emlékszek rá, hogy este mindig kimentem az istállókhoz, és énekeltem neki. Gyönyörű napok voltak.
- Meg van. El van hízva. – nevet fel Lucie hangosan. Mérges nézek rá. Bárcsak végre kiszállhatnék ebből a rohadt autóból, hazamennék, és befeküdnék az ágyba. Nyugalmat akarok. Bieber, a húgom  és a Bahamák gondolatai nélkül. Az ablaknáak támasztom fejem. A sárga fényű lámpák összemosódnak, és csak arra vágyom, hogy minél távolabb legyek tőlük, és ettől az egész mézes-mázos dologtól.
-Shally, itt vagy? – bökdösi lábamat Jus. Hirtelen összerezzenek. Talán elszundíthattam.
- Hm? Már itt vagyunk? – kérdezem kómás fejjel.
- Aha, gyere. – vigyorog rám Justin, majd kiszállunk az autóból.
- Mi ez az újfajta mosolygás? – nézek furcsán, majd mutatóujjammal szájára mutatok.
- Ez? – mosolyog megint.
- Ez… Rémisztő. – rezzenek össze. Bár szerettem volna neki elmondani, hogy a mosolya valami hihetetlenül vonzó és magával ragadó. De valahogy, valamiért nem ment.
- Dehogy rémisztő! – nyávog fülembe a húgom. – Ez isteni szexi. – simogatja fiúja vállát. – Végülis mit várhatunk egy olyan lánytól, aki több mint egy évig kómában volt…Pf. – mondja Lucie szemrehányóan. Nem hiszek a fülemnek. Az én húgom ennyire megváltozott? Nekem kell a régi, aranyos Lucie. Sosem bírtam, ha valaki megjátsza az agyát. Ez pedig ízig-vérig annak tűnt.
- Lucie. Mi van veled? Nem kell ennyire megjátszanod a fejedet, csak azért mert Bieber itt van. – bökök fejemmel Justinra.
- De tudod mit? Nem érdekel. Úgy cseszed el az életed, ahogy akarod! – förmedtem rá Lucire. Szívem belül hasogatott, mert ilyeneket vágtam hozzá, miközben Justin is ott volt, de mégis örültem, hogy elmondhattam neki az igazat. Sosem szerettem a feltűnő embereket. Főleg az olyan fajtát mint Lucie. De most másról is van szó. A Bahamákról. Mérgesen elindultam a házba, majd berontottam az ajtón.
- Anya! – ordibálok neki. – Hogy képzelted, hogy elmegyünk a Bahamákra?!
- Jaj kincsem! – kukkant ki a hálószobájából. – Most mi a gond? – kilép a szobából, és egy lila egyberuha van rajta. Elszörnyedve csodálkozok rajta. Főleg a két bőröndön ami a kezében van.
- Holnap indulunk! – huppan le a fotelbe.
- Én nem megyek. – van nekem elég gondom. Több hónapot kell bepótolnom. Segítség nélkül.
- Márpedig jössz! – háborodik fel anya. Hallom, hogy Justin és Lucie is bejönne az ajtón. De ez semmit sem változtat a helyzeten.
- TÖBB mint egy évig kómában voltam. Annyi nem esett ki a szátokon, mióta hazajöttem, hogy : Hogy vagy? Mi újság? Nem akarod meglátogatni Black Jacket? Szóljak a barátaidnak? Semmi. Érted? SEMMI. Tudod milyen rosszul esik? És ez a nemtörődöm-stílus. Nem neked való anya. Nézd meg mi lett Lucie-ből! Olyan mintha nem is önmaga lenne. El van szállva magától, hajt a pénzre, és a hírnévre, és azt hiszi ő a világ közepe! – ordítottam neki. Mindenki rémültem néz rám, miközben könnyeimmel küszködök. Próbálom visszatartani, próbálom túltenni magam azon, hogy mindenki cserben hagyott, és mindenki magasról köpik rám. Elegem van. És még ők akarnak elmenni a Bahamákra. Velem. Na persze.
Felszaladok szobámba, és bevetem magamat az ágyba. Arcomat a puha, tollpárnába rejtem. Könnyeim patakként gördülnek végig arcomon.
  Mi történik velem? Miért vagyok itt? Máshol kell lennem, máshol. Ám hirtelen kattan az ajtó, de nem érdekel, hogy ki lehet az, vagy hogy mit akar. Egy dolog érdekel: hogy egyedül legyek.
- Bejöhetek? – kérdezi lágy hangon. Nem tűnt fel, hogy ki lehet az. Csendben maradok, hátha elmegy. De szipogásomat nem tudtam visszatartani.
- Segíthetek valamiben? -  ül le ágyam szélére. Még mindig nem emelem fel tekintetem. – Kérlek, nézz rám. Segíteni akarok. – mondja, majd mutatóujjával felemeli állam.
- Justin? – újabb könnycsepp gördül végig az arcomon. Nem töröltem. Csak hagytam, hogy végig gördüljön arcomon.
- Segítek. Csak mondj el mindent. – néz rám nagy, csillogó szemekkel.
- Semmi szükség nincs erre. Egyedül szeretnék lenni. – végig szemeit bogarásztam. Életemben nem láttam még ilyet. És ez a furcsa érzés itt bent…
- Nem gondolod, hogy túl soka voltál egyedül? – ajkával lassan közeledik felém. Szívem hevesen dobog, és úgy érzem, hogy lázas vagyok. Égek. Kezeim remegnek. Nem. Nem tehetem ezt Lucievel, még ha nem is szeretem húgomat. Akkor sem.
- Justin. – emelem fel kezem. – Nem értesz semmit. Semmit. – hadarom gyorsan, és remélem elég lesz neki válaszom.
-  Kezdjünk tiszta lappal.  Justin Bieber vagyok, egy teljesen átlagos srác. – nyújtja kezét felém. Valahogy éreztem, hogy tényleg komolyan gondolja. Szemei csillogtak, és láttam benne valami különlegességet. – Mondanom kell valamit.