-Már fel sem ismersz? – szólal meg szomorúan. Nem láttam az arcát, hiszen az utca nem volt kivilágítva. Ám a hangját ezer közül is felismerném.
- Justin? – kérdeztem félénken, rekedt hangon. Kezemben erősen szorítottam a piros tulipánt.
- Azt hittem, soha nem érlek utol. – alig hallottam hangját. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett, szívem őrülten vert.
- Mégis mit akarsz ezek után? Hogy bocsássak meg? – kérdeztem halkan könnyeimmel küszködve.
- Szeretném elmondani az egészet. – odanyomott a kezembe egy laptopot. Tele volt matricákkal. Nem bírtam elolvasni, hiszen sötét volt. – Gyere menjünk oda a padra. – mutatott egy villanyoszlop melletti padra. Megráztam a fejemet. Nem akartam máris beadni a derekamat neki. – Kérlek.

- Oké. – mondtam, s közben szememet forgattam. Kezemben még mindig a tulipánt szorongattam. Leült a padra, és én is mellé ültem. A lámpafény megvilágította tökéletes arcát. Haja csillogott, de szeme olyannyira, mint még soha. Letettem magam mellé a tulipánt, és az ölembe fektettem a laptopot.
- Tedd be. – nyomott a kezembe egy CD-t. Értetlenül néztem rá. –Kérlek. Ezzel megoldódna minden problémánk. – gesztenyebarna szemei teljesen megbabonáztak. Mire készül? Kinyitottam a laptopot, és betettem a CD-t.
- Ez mi? – néztem a szemébe. Nem mert rám nézni. Inkább a földet kémlelte. – Jus…?
- Még tegnap elkértem a rejtett kamera felvételeit. – mondta szomorúan. – Nem nagyon akarták ideadni, de hát a pénz nagy úr. – húzta a száját fintorogva.
Hirtelen megjelent a videó lejátszó. Elindítottam.

Kim beráncigálta Justint. Neki szorította az ajtónak, de Justin keményen ellökte.
- Mi van baby? – kérdezi Justól kacéren Kim.
- Minek kellek én neked?! Egyéjszakás kalandra? Aztán meg eldobsz mint egy rongyot? – kiabált Justin.
- Akkor legyen két éjszaka. Hmm? – megint Justinhoz közeledett. De ő újra ellökte. Tátott szájjal néztem a videót. Kim felült a pultra. – Gyere baby, tégy magadévá!
- Undorító vagy. – mondta halkan, és az ajtó felé indult.
- Ide figyelj! Én nem vagyok ám akármilyen kiscsaj, akit csak úgy ott hagyhatsz! Szerinted érdekel engem az a lotyó barátnőd? - szünetet tartott. – Nem soká be fog nyitni, amennyire ismerem. Nem bízik benned. – nevet fel ördögien. – Justin, ha kimész azon az ajtón, én nagyon bosszút állok rajtad! És azon kezdem, akit a legjobban szeretsz!
- Nem teheted! – förmedt Kimre Justin.
- Miért nem? Miben akadályoznál meg?  Tán vannak ismerőseid? – forgatja szemeit. (Hogy akadnának össze azok a kancsi szemei.)
- Nem ilyennek ismertelek meg. – szólt szomorúan Jus.
- Tartsd közel a szeretteidet, de még közelebb az ellenségeidet!  Amúgy emlékszel, mikor Scooter azt kérte, hogy smárold le valamelyik csajt? –Jus bólintott. – Hm. Én egész végig ott voltam azon a koncerten. Én fenyegettem meg Scoot-ot. –nevet fel diadalittasan.
- Te álnok szemét! – majdnem nekiment Kimnek. Éppen indult volna az ajtó felé. Kim még mindig ott ült a pulton. Hirtelen elkapta Justin kezét,és magához húzta, majd lesmárolta. És ekkor léptem be az ajtón én. Lecsuktam a laptopot, nem akartam újra átélni a történteket. Az érzést.

- Sajnálom még egyszer. – most már a szemembe mert nézni. Gyönyörűen ragyogtak, és nem tudtam ellenállni neki.
- Én nem tudom ezt Justin. – kezét a combomra helyezte. Felém fordult, s mélyen a szemembe nézett.
- Kell még bizonyíték? Vagy csak nem hiszel nekem? – tekintete tele volt megbánással, és aprócska reménnyel. Nem tudtam, mit kell válaszolnom. Mondjam neki, hogy Igen, Justin, szeretlek. És nem akarlak elveszíteni. ? Nem. Ez nem jó.
- Én.. hiszek neked Justin. Csak… gondolkodnom kell. – felálltam, és a kezébe nyomtam a laptopot. Megfogtam a tulipánt, és azt is odaadtam neki. – Halhatatlan? Biztos vagy te ebben? – nézek rá szomorúan.
- Örökké halhatatlan. – leteszi maga mellé a laptopot, és feláll. Magához húzna.
- Justin, azt hiszed, hogy rögtön megbocsájtok, és egyből ágyba bújok veled? – förmedtem rá mérgesen, és kicsit hangosan is. Túl hangosan. – Bocs. – sütöttem le a fejemet. Már nem úgy érzek Jus iránt mint azelőtt. De…
- Kérlek. – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Tudom mit akarok, de ezt most nem.
- Szakítani akarsz? – húzza száját.
- Nem tudom.

- Miranda. – mutatóujjával felemelte fejemet. – Szeretsz?
- Én… Justin. Szeretlek. Mindennél jobban, de. Túl nehéz ezt felfogni. Egyik percben „megcsalsz”, másik percben meg akarom ölni magam, aztán meg megjelensz. Hagyj időt, hogy felfogjam. – bólint s leül a padra.  - Hova mész aludni? –kérdezi, de nem néz rám. Nem válaszolok, hiszen ő is tudja a választ.  – Nálam alszol? – nem felelek. Nem adom be ilyen gyorsan a derekamat. Kínos csend következett. Körülbelül fél óráig hallgattuk egymás szuszogását, majd Justin törte meg a csendet.
- Én megyek. – felállt a padról, és közelebb jött hozzám. – Én örökké fogok várni rád. – megfogta karomat, majd halkan hozzátette. – Még ha te nem is. Ha meggondolod magad, várlak. – bólintottam, és egy puszit akart adni az arcomra. D elhajoltam. Szomorúan tekintett rám. Szívem szorult össze. Nem akartam így látni. Már bánom, hogy visszautasítottam. Be kell ismernem. Hiányzott. Hiányzott az illata, a szuszogása, az ölelése, a csókjai, az össze együtt töltött percünk. És ez a magány, amit egyedül töltöttem, rájöttem, hogy tényleg nem tudok élni nélküle. És az űr, amit maga után hagyott, semmivel nem lehet kitölteni.
- Justin! Várj! – kiabáltam utána. Megfordult, én pedig lassan lépkedtem felé.
- Jössz? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Ki nem hagynék, egy ilyen ajánlatot. – mosolygok rá kedvesen. – De ígérj meg valamit. Soha többé nem csalsz meg. Még „megcsalni” sem. Rendben?
- Eddig sem csaltalak meg. Csak…
- Oké, értem nyugi. – ránézek, és sejtelmes vigyor jelenik meg az arcán. Megfogja a kezemet. Annyira puha, annyira selymes kezei vannak…

Körülbelül 5 perc sem telt el, de máris Justin szobájában voltunk.
- Elmehetnék lefürödni? – éreztem, hogy arcom elpirul. Kezd meleg lenni.
- Persze, ott a fürdőszoba. – mutatott egy fehér ajtóra, majd bekapcsolta a légkondicionálót.
Beléptem a fürdőszobába, s hirtelen állati jó ötletem támadt. Kinyitottam az ajtót, és Justint kerestem. Éppen a bőröndjében keresett valamit.
- Jus. Jössz? – néztem rá kacéran.
- Fürdeni? – emelte fel szemöldökét. Ördögi vigyor jelent meg mindkettőnk arcán.