Justin Bieber 1994. március 1.-jén született az Ontario állambeli Londonban, és Stratfordbannevelkedett. Édesanyja, Pattie Mallette 18 éves volt,amikor terhes lett Justinnal. 2007 elején, 12 éves korában második helyezést ért el egy stratfordi énekversenyen. Később Pattie rengeteg videót tett fel a YouTube-ra, melyeken Bieber számtalan R&B dalt dolgozott fel, majd a videók egyre növekvő népszerűségre tettek szert.Scooter Braun videókat keresett egy másik énekesről, és véletlen kattintott Justin egyik videójára, amely lenyűgözte, és felvette Pattie-vel a kapcsolatot. 2008 októberében Usher az Island Records lemezkiadóval szerződtette le Biebert.
Alíz szemszöge:
- Nem tudod hol vannak? – fordulok kétségbeesetten Dorinához.
- Talán kint.
- Kint minden tele van paparazzikkal… - nagy szemekkel néz rám. Pörögni kezd az agyam. – Szóval szerinted azért vannak kint annyian? – bólint, s gyorsan elindulunk kifele.
- Mi történt? – fordulok Justinhoz. Arca kétségbeesett, szemei feldagadtak s arca könnyes. Azt hittem eddig, hogy soha nem fogom így látni, ennyire összetörten. De… most mégis annyira.. magába zuhant. – Segíthetünk valamiben? – kérdezem halkan.
- Nem. – válaszolja egyhangúan, majd beül a mentőautóba s gyorsan elhajtanak. Ennyi? Ez volt a „nagy találkozás Justin Bieberrel”? Ezt nem hagyhatom. Megfogtam Dorina kezét, és magam után húztam gyorsan. Biztosan a legközelebbi kórházba vitték.
- Gyere máár! – rángatom magam után. Justin szemszöge: Kérlek… Csak tartson ki. Nem hagyhatom, hogy meghalljon. Ami az én lelkemen szárad. Az én hibám. Csakis az enyém. Én tehetek róla. Ha nem dőltem volna be Kardashiannak, akkor most egy hotelben üldögélnénk, és kólát szürcsölnénk, és együtt beszélgetnénk. De nem. Most élet és halál között lebeg, és csak egy kép marad nekem. Egy örök emlék. Nem, erre nem gondolhatok. Nem mertem ránézni. Ezt én műveltem vele. Minden miattam van. Elvesztem nélküled. Nem tudok kételkedni benned, igazad volt. Minden rólad szól. Örökké. Nem tudok nélküled élni.
Miranda szemszöge:
Egy réten találom magam. Egy kihalt rétre zuhanok. Ahol se fa, se fű, csak szikes talaj. Rettentően fázok. Kezemben egy gitárt észlelek.Egy mélyfekete gitár. Azt hiszem az a gitár, amelyikkel Justin gitározott az Island Recordsban. Gyorsan futni kezdek. Nem tudom mi elől. Mintha valaki üldözne.
- Miranda… - hangot hallok. Lágy, andalító hangot. – Azt hiszed, hogy magad mögött hagyhatod a szeretteidet? -megfordulok, és egy hosszú, fekete, göndör hajú középidős nő áll előttem. Ki ez?
- Ki vagy te? – kérdezem kételkedve. Elgondolkodom… - Ki vagyok én? – még magamat is megleptem ezzel a kérdéssel.
- A lelked. – jelenti ki kedvesen.
- Ne röhögtess. – forgatom a szememet.
- Akkor honnan tudom, hogy Justin Bieberrel jársz?
- Ezt mindenki tudja. – szánalmas…
- És azt, hogy egyszer tíz évesen a tükör előtt gyakorolták „csókolózni”? Vagy azt, hogy titokban, mikor senki nem figyel elsírod magad a Titanic zenéjén? És azt is, hogy Justinnal veszítetted el a szüzességedet? – elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Te vagy…a lelkem? – ez elég érdekes.
- Jól hallottad. – mosolyog rám kedvesen. Annyira tökéletes nézett ki. Gyönyörű ragyogó szemek, karcsú testalkat. Ilyen lányok kellenek Justin mellé, nem pedig olyanok mint én… - Ezt nem jól hiszed. – hmm? Hallja amit gondolok? Dermedten meredek rá.- Igen hallom. De én most úgy nézek ki… mint egy tömeglány. Benned Justin megtalálta azt, amit senki másban nem. Különlegességet fedezett fel, még ha te nem is találtad meg magadban. Vissza kell térned. – fejemet emlékek sokasága öntötte el.Lopott csók a Sétányon, első együtt töltött éjszaka, verség, halál, fájdalom, szenvedés.
- Nem kellene együtt lennünk? – kérdezem félénken. - Titeket az Isten is egymásnak teremtett, hát nem veszed észre? – kuncog kedvesen.
- De annyi minden estünk keresztül, hogy néha azt érzem, valaki szét akar minket szakítani. – szomorodtam el.
- Épp ez az az erős kapocs ami összetart titeket. Semmi nem állhat közétek. Most is annyira vágyik rád, mint te. Minden percben egymásnak esnétek, de kontrolljátok magatokat. Annyi mindent megélt a ti kapcsolatotok, hogy nem bírnátok egymás nélkül élni. A múltat nem tépheted ki a szívedből. – hangja olyannyira andalító, csöndes, mégis hallottam. –Fordulj meg és térj vissza a világodba. -megrázom a fejemet.
- Nem. – megfogja vállamat.
- Menj! Nem hagyhatod ott Justint! Luciet… Felisát.. – hirtelen az egész táj zölddel borította a fű. Hova lett Justin gitárja? Körbenéztem magam körül, de sehol nem találtam. A nő elmutatott mögém. Egy gyönyörűen szikrázó fényfátyol ragyogott.
Késztetést éreztem. Be kell lépnem.
- Ébredezik! – Justin rekedt hangját hallottam. Óvatosan kinyitottam a szememet, körbenéztem. Justin, Alíz, Dorina és.. Kim.
- Mi.. történt? – suttogom halkan. Fejem zúg, szívem lassan ver, az utolsó emlékem, hogy a földre zuhanok.
- Összeestél. – mondja halkan Alíz.
- Jól vagy? – Justinra tekintek. Arca vörös, könnyektől nedves, szemei duzzadtak, ajka széle remeg. Az ölében ültem. Vállába kapaszkodtam, és próbáltam felállni.
- Meg..vagyok. – de hirtelen visszahúzott.
- Nem mozdulsz innen. – mosolyog rám, kivillantva elbűvölő mosolyát.
- De vécére kell mennem. – füllentettem. Muszáj volt felállnom. Dorina a kezét nyújtotta. Kedves volt tőle. Rámosolyogtam, és megfogtam kezét. Felálltam, és ránéztem Justinra.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá. Odaléptem hozzá, s fejemet vállgödrébe rejtettem. Beszívtam pólója édes illatát. Szívem egyre gyorsabban vert, a hideg újra s újra átjárta testemet. – Szeretlek. – suttogtam halkan. Éreztem Kim tekintetét rajtunk. Nem néztem rá. Éltem a pillanatnak. Meg jobban magához húzott. Vállamon éreztem Justin puha haját.
- Justin, jönnél egy percre? – szólt bánatosan Kim.
- Nem látod, hogy elfoglalt vagyok? – forgatta a szemét Justin. Elengedett, és Kimet méregette. - Justin, egy percre csak. – bólintott, s elment Kimmel.
- Mit akar? – nézek kérdően a lányokra.
- Nem tudom. – húzza a száját Alíz.
- Lessük ki. – gonosz mosoly jelenik meg Dorina arcán.
- Látod, ezt bárom benned. – nevetek fel. – Hol lehetnek?
- A vécében. – röhög Alíz. Mind a hárman egyszerre nevettünk fel hangosan. Megtaláltuk a WC ajtót, és a fülünket az ajtóhoz nyomtuk.
- Nem érzem jónak amit most csinálunk. – suttogom.
- Mert? – kérdezi halkan Alíz.
- Mintha nem bíznék meg Biebsben…Úgy érzem. Ez nem jó. – elálltam az ajtótól. Hirtelen Dorina rémült tekintettel néz fel. – Mi az? – nézek értetlenül rá.
- Inkább ne nézd meg. – dermedten állok előtte. Szívem gyorsan kalapál, majd’ kiugrik a helyéről. Kezem remeg. Mégis belenézek a kulcslyukba.
Állam a földre esik, elkerekedett szemekkel meredek magam elé.