- Kérlek..engedj be. – kinyitottam az ajtót, megvártam míg bejön. Gyorsan visszacsuktam az ajtót. - Sajnálom, sajnálom, sajnálom. Nem akartam. Megígértem hogy bízok benned. Bíztam benned, és elhiszem, hogy nem történt semmi. Kérlek.. ne hagyj magamra. – odajött hozzám, és szorosan átölelt. Szemei tele voltak könnyel.
- Emlékszel, hogy ilyesmit mondtál mikor először találkoztunk? – mosolyogtam rá.
- Igen, „ Engedj be a világodba”.  … De. Ügye megbocsátasz? – nézett rám kiskutyaszemekkel. Szeme a drágaköveknél is erősebben csillogott.

- Bejöhetek? – anya hangját hallottam. Jusra néztem, mire ő bólintott. Odaszaladtam az ajtóhoz és beengedtem anyát. Leült az ágyam szélére. Mi Justinnal csak ott álltunk. Késztetést éreztem, hogy leüljek anyám mellé, de türtőztettem magam.
- Ideje elmondanom valamit. Kicsim, jobb lesz ha leülsz… - mondta anya a könnyeivel küszködve. Megráztam a fejemet, majd átkaroltam Justin derekát. – Apádról van szó. – hirtelen elkezdett velem forogni a világ. Apa még akkor hagyta el anyát, mikor én még meg sem születtem. Mikor megtudta, hogy anya terhes faképénél hagyta. Szívem hevesen vert. Nagyon melegem lett. Kezem s lábam remegni kezdett. Anyára bólintottam, hogy folytassa. – Szeretnénk, ha találkoznátok.  Legalábbis ő szeretné. Holnap fog jönni. Csak együtt ebédelünk. – mondta anya. Nem mert a szemembe nézni. Sohasem volt kíváncsi apámra. Azok után hogy otthagyta anyát, még van képe „megismerkedni velem”?

- Jusin is jöhet ügye? – mondtam könnyeimmel küszködve. Anya régen, mikor kicsi voltam, mesélt apáról. Híres díjugrató volt. Talán ezért kezdtem el én is lovagolni 4 éves koromban. Rengeteg mindent értem el a lovaglással, és sok díjat bezsebeltem a lovammal, Shallyvel. De miután eladták Shallyt, nem volt semmi kedvem lovak közelébe menni. Emlékszem, hogy összetörtem. Az a ló a világot jelentette nekem. És egyik nap még azt mondtam neki, hogy „holnap jövök, hozok még répát, de most mennem kell”, és másnap már azzal fogadnak, hogy „bocsika de eladtuk.”. Ekkor jött az életembe Nathan. Emily mutatott be minket egymásnak, és aztán sülve-főve együtt voltunk. Addig a percig, amíg Justin be nem toppant az életembe.
- Szerintem ez nem túl jó ötlet… - nézett le rám s kedvesen elmosolyodott.
- De te is az életem része vagy. Ha engem meg akar ismerni, akkor téged is meg kell ismernie.

- Persze, hogy jöhet. – mondta anya, majd ránéztem Justinra, és ijedt arckifejezése volt.
- Semmi gond nem lesz. – mosolyogtam rá bíztatóan.
- De nekem most mennem kell. – oda ment anyához, és két puszival elbúcsúzott.
- Várj Justin…. igaza volt Mirandának. Tényleg rengeteg mindent köszönök neked, és amit a lányomért tettél. Hihetetlen, hogy vannak még ilyen emberek a Földön. Nagyon köszönöm, hogy  vigyáztál rá. És hogy vele voltál jóban-rosszban. Sajnálom, amit Dubai-ban mondtam. Nem voltam észnél. – mondta anya könnyes szemmel. Odament Justinhoz, és szorosan megölelte. Elmosolyodtam, azon amit láttam. Justin körülbelül fél fejjel magasabb volt mint anya.
- Anya, nem aludhatok most ott Justinnál? – kiskutyaszemeket meresztettem, hátha ettől könnyebben elenged.
- Persze, menjetek nyugodtan. – odaszaladtam anyához, megöleltem, majd Jus mellé mentem.
- Mehetünk? – nézett felém édesen. Bólintottam. Megfogta a kezemet. Hihetetlen megnyugvás, és békesség töltötte el a szívemet.

Justin kinyitotta a kapuajtót,  majd leültünk a TV elé.
- Mit akarsz, mit csináljunk? – mosolyogtam rá.
- Tudod, a múltkor elmaradt valami…  - kacsintott rám s megrázta a haját. Majd’ elolvadtam ettől. Mind a ketten vágytunk egymásra. Leterítettem a kanapén, majd csókolgatni kezdte a nyakamat. Izzott köztünk a levegő. Iszonyatosan melegem volt, de közben a testem minden négyzetcentiméterét kirázta a hideg.

csrrr!! valaki csengetett.

- Ki a franc lehet ez?! – ugrottam le Justinról.
- Ne érdekeljen. Most csak mi vagyunk. – mosolygott rám. Nem bírtam ellenállni neki.  – Ha annyira fontos, majd visszajön holnap… Kellesz. Most.
- Nyisd ki… - szóltam szomorúan.
- Miranda… miért vagy ennyire gonosz? Majd elmegy…. Legalább több időnk marad egymásra. – szeme mindennél jobban erősebben csillogott.
- Kérlek. Legalább elmegy, aztán folytathatjuk.
- Utálom, mikor igazad van. – nevetett felém. – De aztán megígéred, hogy minden porcikád az enyém lesz.
- Már így is a tiéd! – oda jött hozzám, szorosan magához ölelt.
- Nem akarlak elveszíteni.  Soha. Nagyon szeretlek kicsim. – mélyen beszívtam pólója illatát.
- Majd kölcsön adhatnál egy-két pólót.
- Minek? – nevetgélt.
- Hogy szagolgathassam, mikor nem vagy velem.
- Mindig veled leszek. – megpuszilta a hajamat, majd az ajtó felé indult.

- Igen? – kukucskált ki Justin az ajtón.
- Beszélnünk kell. – egy sötétbarna, vállig érő hajú lány lépett be az ajtón. Engem nem vett észre. – Gyereket várok.
- Tessék? – nevetgélt Justin. – És ehhez nekem mi közöm? Mármint segítek mindenbe de
- TŐLED VAN JUSTIN! – ránéztem Justinra. Elkerekedett szemekkel nézett rám. Keze elkezdett remegni. Lemeredve állt ott egyhelyben.
- Mondd, hogy csak viccelsz. – leült mellém. Kezét a combomra helyezte.  A földet nézte.
- Te kivagy? – húzta rám a száját a csaj. Egy csillogó latex leggings féleség volt rajta, és egy fűzöld tunika. Uhh! És még ő tetszett Justinnak?!
- Miranda. – válaszoltam egyhangúan.
- Áh, Cleo vagyok. De neked mi közöd an Justinhoz?
- Ő a barátnőm Cleo! De most mit csináljuk?! – ránéztem Cleora, s láttam az arcán a féltékenységet. Iszonyat vörös lett a fejem.

- A BARÁTNŐD? Hát neked már semmi sem szent?! – háborodott fel.
- Most ne erről beszéljünk kérlek. – egy csöpp erő volt Justinba, de az is veszni látszott. Bíztatóan átkaroltam. – Mit csináljunk? – nézett a szemembe. Érdekes, hogy tőlem kérdezte, és nem Cleotól.
- Elvetetni nem tudod? – néztem esdeklően a csajra.
- Tudod mikor! Egy élő lényt hordok a szívem alatt! – közölte velünk felháborodottan, ám de nyálas hangon. Szívem megszakadt mikor ránéztem Jusra. Már a fejét fogta.
- Nem tudnál csendbe maradni? – suttogta halkan Cleonak. – Mióta tudod…?
- 1 hónapja.
- És nem tudtál volna szólni?! – dühöngtem.
- Te neked ehhez semmi közöd! – elindult felém, s már azt hittem, hogy lekever nekem egy pofont. – Justin, én arra gondoltam, hogy összeházasodhatnánk! – jelentette ki Cleo, és „édesen” mosolygott Justinra.
- MIVAAAN?! – pattantam fel a kanapéról.
- Nézd, ez tűnik a leghelyesebbnek… - legeltette a szemét rajtam, majd ismét a szerelmemre nézett. Nem bírtam tovább őket együtt látni.



Felszaladtam az emeletre, majd magamra csuktam a fürdőszoba ajtót. Lábaim annyira remegtek, hogy nem bírták már a terhelést. Összerogytam, s lecsúsztam az ajtónál. Kezem úgy remegett mint még soha. Lepergett előttem az életem. Ha Justin elveszi Cleot, akkor velem SOHA, SOHA a büdös életbe nem lehet velem. Pedig elterveztük az egész életünket. Hogy örökkön, örökké együtt leszünk. És most jön ez a csaj és porrá zúzza az egész álmunkat. Nem bírtam vissza tartani a könnyeimet. Patakként folyt végig a hideg könnycseppek az arcomon. Szívem őrült módon vert. Soha többé nem csókolhatom meg, nem érhetek hozzá. Az életem. Elvesztettem. Mindörökre. Örökre. Örökre… örökre… örökre… örökre… örökre… Nem foghatom kezét. És talán 5 év múlva, egy gyönyörű ruhában oltár elé állhattunk volna, aztán pedig lett volna két édes kis gyerekünk. Együtt éltük volna az öregkorunkat. Egészen a halálig. És még utána is. De soha. Soha többé! Nincs értelme az életemnek. Sohasem, sosem, semmikor. Nem lehetek vele együtt. Bárcsak lenne még egy utolsó éjszakánk. Justin... kellesz…