- Sajnálom. Beszélnünk kellene! – mondta Ashley magabiztosan.
- Tudod, tegnap, mikor apád megtudta a hírt, hogy mi történt veled, nagyon elszomorodott, s rögtön indult be hozzád, a kórházba. Nagyon megijedtünk, s mivel te is a család része vagy, nagyon szeretünk téged.
Na ez villámcsapásként ért engem…
- Végülis… - kezdtem, de abba is hagytam.
- Folytasd csak! – szólt közbe Ashley.
- El kell fogadnom, hogy a mostoha anyám vagy. Egész normális vagy, s veled mindent meg tudok beszélni… - mondtam, de éreztem, hogy nem bírom tovább, s remegni kezdett a kezem.
- Most el kell mennem. – kirohantam a házból, s egyenesen a partra szaladtam. Nem tudtam, hogy mi történt velem, minden olyan váratlanul ért. Anyával is már rég beszéltem, s most itt ez a másik ügy. Justin ma utazik New Yorkba.
Leültem egy sziklára a parton, s néztem a napfelkeltét. Az emlékek tornádóként söpörtek végig az agyamba, s közbe 1-2 könnycsepp is hullott a szememből. Szükségem volt egy olyan emberre, aki megért engem, s tudja, hogy min megyek keresztül. Tudtam, hogy Justinra mindig számíthatok, de ez most mégis más ügy volt. Sokat gondolkoztam rajta, s úgy véltem, hogy magamban kell tartanom, hisz ez csak rám tartozik. Reménykedtem valamiben, de fogalmam sem volt róla, hogy miben. Egyszerre ez a sok dolog összekevert… Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül egy sem volt az enyém. De az én titkom sokkal sötétebb, s titkosabb volt, mint mindenki másé. Nem tudtam, hogy a titkom mit is takar, de gondoltam nyár végén rájövök, hogy lehet, ez volt életem egyik legszebb élménye. Sok millió lány lenne a helyembe. A helyzet nem úgy alakult, ahogy vártam. A válás, s minden más dolog. Az hogy elveszítettem Kaylat és Jesst egy nagy veszteség volt az életemben. De most egyszerre mindent visszakaptam, sőt még egy mostoha anyával is gazdagabb lettem. Ashley semmiről sem tehet. A válást sem ő okozta, egyszerűen nem illettek egymáshoz anyámék.

Fogtam magam, felálltam a szikláról, majd elkezdtem visszasétálni, a part felé. Az emlékek eltűntek, s tudtam, eljött az ideje, hogy a jövőmmel, de legfőképpen a jelennel foglalkozzak. Kezdett „reggel lenni”, egyre többen jöttek ki az utcára, s mentek le a partra. Itt volt az ideje, hogy hazamenjek.

Bátorságot vettem magamon, s benyitottam. A saját otthonomba értem haza, de mégis úgy éreztem magam, mint egy idegen kívülálló.
- Sajnálom az előbbi dolgot! – mondtam Ashleynek, majd lesütöttem a fejem.
- Tudom, hogy min mész keresztül, én is voltam kamasz. A szüleim nekem is elváltak, és ismerős helyzetbe vagy. Tudom, hogy mit érzel. – bíztatott.
- Csak túl sok minden van a fejembe. Justin is most utazott el New Yorkba, de remélem, siet haza.
- Remélem, tudod, hogy nem haragszok rád. Még nem vagyunk annyira jóba, hogy rögtön kicsimnek szólítsalak, csak tudod az anyai ösztönök… Leah már a nővéreként néz fel rád. – mosolygott.
- Tudom. Végülis, el kell fogadnom, hogy az „új életemben” egy mostoha anyám is van. – mondtam.
- Sajnálom, de… Van egy meglepetésem! Menj fel a szobádba, biztos örülni fogsz neki. – sürgetett Ashley.
Gyors léptekkel igyekeztem fel a lépcsőn, várva, hogy végre megtudjam mi az a meglepetés. Mikor beléptem a szobámba Justin-t találtam az ágyamon ülve.
- Justin!!! – ugrottam a nyakába.
- Te mit keresel itt? Már rég úton kellene lenned. – kérdeztem.
- Jobban van az ujjad? – kérdezte, vagyis terelte a szót.
- Justin! Hahóó! New York? – kérdeztem.
- Tudom, nem megyek. Fontosabb vagy most nekem te. – mélyen a szemembe nézett.
- Menned kell! Jól vagyok, holnap már jössz is vissza! – emeltem fel a hangomat.
- Nem megyek! Nélküled nem! – szólt vissza.
- Scooter ki lesz akadva, hogy egy ilyen nagy eseményt elhalasztottál. – mondtam.
- Tud róla. Már tegnap mindenki tudott róla.
- Sajnálom Justin, minden az én hibám… - gondolkoztam el.
- Hát elmegyek, csak gyere velem! – a remény megint felcsillant a szemében.
- Nem lehet. Apa úgyse engedne el törött kisujjal a „nagyvilágba”. – csillapítottam le magam.
- Már tud róla, s elengedett. Öltözz át, s indulunk a magángépemmel! – mosolygott.
Ez volt az a mosoly, amire egész életemben vártam. Felkaptam a szennyesemet, elmentem lezuhanyozni. Egy farmer nadrágot, és egy kék atlétát vettem fel egy flip-flip papucshoz.

Elindultunk autóval a reptérre. Az út két és fél órás volt. Elszórakoztuk az utat, s közbe eszembe jutott, hogy mi van köztünk.
- Szóval… - nyögtem ki.
- Hallgatlak! – Justin az állára tette a kezét, s mosolygott.
- Akkor mi most járunk? – eszembe jutott a második „randink” a parton, mikor ugyanez a kérdés csendült fel.
- Határozott igen. – bólintott Justin, majd megölelt.
- Ideje leszállnunk. – mondta a testőr, s félbe szakított minket.
Összekaptam magam, majd Justin megérintette a kezemet, s elindultunk lefelé a lépcsőn. Szerencsémre egy fotós vagy újságíró se állta utunkat, így megkönnyebbülten mentem/mentünk tovább. A hotelbe mentünk először, megnéztük a szobánkat, majd Justin és a többiek elmentek soundcheck-re. Én maradtam a hotel szobában, s gyönyörködtem a tájba. Eszembe jutott anya, így gyorsan megragadtam a telefont, majd elkezdtem tárcsázni.
- Itt Hilary. Ryannel turnén vagyunk, biztosan nem hallom, hogy épp csörög a mobilom. Tudod, mit kell tenned. – hallottam anyám hangját, de ez csak üzenetrögzítő. Arra sosem beszélek rá, majd inkább később újra próbálkozom. Apát is hívtam. Ő kicsörgött.
- Szia Allyson! – szólt bele a telefonba magabiztosan.
- Szia! Csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm, hogy elengedtél Justinnal. Remélem, tudod, hogy számomra ő mennyit jelent. Nem szeretném elveszíteni.
- Megértelek, de vigyázzatok magatokra! Hamarosan találkozunk, de most le kell tennem, tárgyalásom lesz pár percen belül.
- Rendben! Szia! Szeretlek… - a végére kinyögtem, amit mondani szerettem volna neki.
Nagyon elfoglalt ember az apám. Napi több sajtókonferenciája, s tárgyalása van. Mikor együtt éltünk anyával, akkor is ilyen elfoglalt ember volt. Voltak olyan idők, mikor napikig, sőt akár hetekig nem láttam őt, csak este mikor megérkezett, de én akkor már aludtam. Jövő héten elutaznak, remélem, jól kipihenik magukat. De miért is?!