- MIRANDA! Mégis mit keresel itt?! – állt elém anyám dühödt képpel. Szívem a torkomban dobogott, és hatalmas gombóc keletkezett. Justin erősebben fogta a kezemet.
- Anya, te mit keresel itt? – kérdeztem megdöbbenve.
- Küldtem SMS-t, hogy muszáj lett eljönnöm. Ki engedte meg nektek, hogy ide jöjjetek? – anya hangja nyugodtabbá vált, de még mindig idegesen nézett rám és Justinra.
- Hát.. oké.  Az én hibám volt. Én akartam… - mondtam volna tovább de Justin közbe vágott. Kezem izzadni kezdett, de nem lazított Justin erős kézfogásán.
- Nem! Én mondtam neki, hogy jöjjünk el… Az én hibám, és nem Mirandáé. – Justin mélyen anyu szemébe nézett. Úgy látszik, anya sem tud nagyon ellenállni neki.
- Jól van, de máskor szóljatok. És, Justin. Nagyot csalódtam benned. –szívdobogásom felgyorsult, lélegzetem gyorsabb lett.
- Sajnálom. – sütötte le Justin a szemét.
- Én is. – mondta anya félvállról.
- Oké, ez irtó kínos, szóval. Mi legyen? – törtem meg a csendet.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de. Miranda, el kell, hogy tiltsalak Justintól. Sajnálom. – szívem fél másodpercre leáll. Éreztem, hogy Justin keze remegni kezd. Olyan érzésem volt, mint aki lázas. Szívem őrült dobogásba kezdett, őrülten dühös lettem. – Felszállunk az első gépre, és indulunk haza.

- ANYA! Nem teheted! – neki estem anyának, és minden olyat a fejéhez vágtam, amit nem is akartam. – Hogy lehetsz ilyen? Régebben  olyan rendes voltál velem és megértő, most meg egy hiperaktív őrült. Nem értem mi történt veled. Justin segített nekem átvészelni a nehéz napokat! Nem érted? A tudat, hogy elveszítettelek titeket rettentően nehéz volt. Próbáltam feldolgozni. Ebben Justin segített. Senki más. És meg se köszönöd neki! Nem vagy az anyám, nem is ismerlek. Olyan mintha egy idegen lennél! – egy pár ember figyelt minket az utcán, és fényképeztek is. De ez nem változtatott semmit ezen a szörnyű helyzeten.
- Miranda… kicsim… - anya szeme könnybe lábadt.
- Ne anya! Ne nyalizz itt nekem! – kikerültem anyámat, és elindultam Justinnal a repülőtér felé.
- Akkor nincs Dubai? – nézett felém Justin.
- Sajnálom… - eleresztettem a kezét, mivel már teljesen izzadt volt az idegességtől. Átfontam karjait a jobb karján. Kezem csilingelt a tőle kapott nyaklánc. Ránéztem, ő pedig csak mosolygott rám. Ránéztem a nyakára, és rajta is ott volt a nyaklánc, amit tőlem kapott.
- MIRANDA! Ha most elmész.. – hallottam anyám kiabálását mögöttem s azt hogy fut utánunk. – Figyelj, kicsim. Sajnálom, de nincs igazad annyira, amennyire gondolod. Üzleti úton voltam. És most együtt megyünk haza. –válaszként megrántottam a vállamat.

Kinéztem a repülő ablakán. Csodás látvány volt. Dubai.. viszlát. Még látjuk egymást.
- Tudod, most az egyszer örülök, hogy az első osztályon foglaltál helyet. – mosolyogtam Justinra.
- Miért? – nevetett felém, majd rázta a haját. Beleharaptam a számba.
- Ez a gyengém.
- Tessék? – nézett felém értetlenül Justin.
- Öhm semmi. Ezt magamban akartam elintézni. – nevettem.
- Jaa. Hogy ez? – megrázta megint a haját. Ahww.
- Ne csináld már. Itt fogok szétfolyni.
- Szeretlek kínozni. – átölelt a vállamnál, és magához szorított.
- Gonosz vagy! – néztem rá csúnyán, de nem bírtam sokáig. Elnevettem magamat.
- Akkor meg kell büntetned. – kacsintott rám kacéran.
- Meg is kapod. … Valahogy. Anya… Érted. – néztem rá keservesen. Annyira kedvtelen lettem. Minden életkedvem égnek szállt. Nem volt kedvem élni nélküle.
- Miattad élek. Nem akarlak elveszíteni. – nézett rám keservesen Justin. Láttam, hogy szeme megtelik könnyel, és tényleg nagyon szeret.
4 órás repülős utazás után megérkeztünk. Leszálltunk a repülőről, és hazafelé vettük az irányt Justinnal. Anyám mögöttünk loholt. Elértünk a házunk elé.
- Viszlát… - suttogtam Justin fülébe.
- Búcsúcsók már nem is jár? – mosolygott felém. Közelhajoltam hozzá, és gyengéden megcsókoltam. Testemen újra, és újra bizsergés futott végig. Átkaroltam a derekát, és még jobban magamhoz szorítottam. Beletúrtam hajába, majd elváltak ajkaink.
- Hívlak. – mondta halkan. Eszembe jutott most egy dal. Mélyen szemébe néztem, és énekelni kezdtem.
- Did you forget

That I was even alive
Did you forget
Everything we ever had
Did you forget
Did you forget
About me

A végsor már együtt énekeltük. Szemeim könnyel teltek meg. Már nem bírtam sokáig. Végül a könnycseppek patakként gördültek végig az arcomon. Justin a mutatóujjával letörölte a könnycseppet még mielőtt leesett volna az arcomról.
- Mennem kell. Anya már rég bent van, és ha bemegyek, akkor meg fog ölni. – szomorkodtam. Elengedtem kezét. Szörnyű érzés volt. Besétáltam a kapun.  Justin után néztem. Már nem láttam. Szívem emgszakadt, csakhogy még lássam két percre. Gyorsan felszaladtam az emeletre, és magamra zártam az ajtót. Elterültem az ágyon. Körülbelül 3 órán keresztül voltam ott. Mire feleszméltem 22 óra körül lehetett. Álmodozásomból telefonom csipogása rázott fel.
„Hey, nem szöknél ki hozzám? Kérlek! Nagyon kellesz! Hiányzol! – Justin”
Nem szökhettem ki, hiszen anya még fent van. Justin tárcsáztam.
- Szia. – mondtam halkan.

- Na jössz? – mondta kérlelő hangon.
- Anya még ébren van, nem mehetek. Ha rajtakap örökre eltilt tőled. És  amúgy se engedne el már ilyen későn.
hosszú csönd következett.

- Szeretsz? –kérdezte halkan.
- Persze.
- Nem úgy látszik… - mondta keserűen majd levágta a telefont. Szívem hirtelen leállt, majd őrülten zakatolt. Kezem remegett. Az éjjeliszekrényemen tartottam a rólunk és Justinról készült közös képet egy üveg képkeretben. Érte nyúlt. Felálltam, majd a képpel a kezemben járkáltam fel s alá. Kezem annyira remegett, hogy már nem bírtam tartani. Kiesett a kezemből. Hangos puffanással ért földet, és több száz darabra tört. Pont mint az én szívem. Justin nélkül már nincs értelme az életemnek. Hiányzik. Olyan volt nekem, mint a csillag az égen. Hiányzott. És olyan érzésem volt, hogy soha többé nem láthatom. Lábam is rettentően remegett. Nem bírtam magam tartani. Összecsuklottam, és a földre estem. Neki dőltem a falnak. Könnyeim patakként zuhantak az arcomon.  Justin nélkül nincs életem. Ő volt a levegő a számomra. Miért hagyott el? Ő kell nekem. Ha ő nincs, akkor én sem leszek. Egy üvegszilánkért nyúltam.