- Mi  csoda?-mondhatjuk, hogy szószerint lepergett előttem az életem.  A mi közös dolgunk nem tartozik a nyálas rajongókra, se senkire. Az a mi közös titkunk. Az a mi intim dolgunk.
- Viccelek!- mondta mosolyogva.
- Normális vagy?-megpróbáltam csúnyán nézni rá. Fellpattantam az ágyról. De nem tudtam sokiáig röhögés nélkül. Ahogy azokkal a nagy gesztenyebarna szemeivel az én szemeivel fürkészte, nem tudtam ellenállni neki.
- Aranyos vagy amikor dühöngsz.
- Egyáltalán nem aranyos. Idegesítő mikor ilyeneket csinálsz.
- Akkor gyere.-az ágyam szélén ült. A mellette lévő helyre mutatott, hogy üljek oda. Leültem mellé. Átkarolta a derekamat. Melegség járta át az egész testemet.

-Mit csináljuk?
- Beszélgessünk.-nézett rám kiskutyaszemekkel.
- Oké. Kérdezz.
- Mesélj a húgodról. - kacsintott rám kacéran. Nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Nem tán össze akarsz jönni vele? Hé. Még a végén féltékeny lennék.-mondtam nevetve.
- Hát, ha majd szakítani fogunk, akkor majd összejövök egy 10 évessel. Olyan romantikus lenne.-mosolygott rám. De én egyáltalán nem találtam viccesnek. Amikor kimondta hogy „ha szakítunk” forogni kezdett velem világ. Egyszer már elképzeltem a Justin nélküli életet,  de akkor nagyon rossz érzés volt. De most rosszabb volt. A szememből a könnyek patakként gördültek végig az arcomon. Már alig láttam a könnyeimtől, de azt még láttam, hogy Justin arcára kiül a rémült.

- Ne.. ne sírj. Én nem akartalak megbántani. –mondta, majd átölelte a derekamat szorosabban. Majd a hátamat kezdte simogatni. A másik kezével megfogta a kezemet, majd a szemembe nézett. Ajkait az enyémre tette. De én nem tudtam visszacsókolni. Nem volt akkor lelkierőm.
- Figyelj. Én szeretlek. Nem tudnám elképzelni az életemet nélküled. És ha nem tudom, hogy hol vagy, ha nem szóltál nekem előre, hogy hova mentél, egész nap azon idegeskedek, hogy nem-e lett valami bajod. De az ilyen kijelentéseidtől a falra mászok.-mondtam neki a könnyeimmel küszködve.
- Oké, akkor kezdjük előröl. Kérdezek. Rendben?-bólintottam. Éreztem, hogy a keze remeg. Gondolom az idegességtől, hogy engem sírni látott…
- Nathan. Mesélj róla.-mondta szemrebbenés nélkül.
- Tudsz mindent.-mosolyogtam rá.

- Le.. lefeküdtél vele?-nézett rám szégyenlősen.
- Nem. Tudod te is.-néztem a szemébe.- Te.. voltál az első.-éreztem, hogy elpirulok. Eszembe jutottak az emlékek, amit a Bahamákon éltünk át. Együtt. Ránéztem szégyenlőes, és láttam, hogy rákvörös. Elnvettem magam, majd inkább kérdeztem tőle.
- Első igazi barátnőd?
- Most komolyan? Oké. Jobban ismered mint gondolnád.-mondta kacéran mosolyogva.

-Nem tudom.-mondtam nevetve.
-Oké, adok egy jelet.
-Jelet?-hirtelen éreztem, hogy valaki mecsípte a derekamat.-Én?-kérdeztem félénken.
- Hát ki más?-erősen magához szorított, majd megcsókolt. Szenvedélyes, érzékien.
-  Oké, akkor az első barátnőd?

- Rendben. Caitlinnek hívták, pár hónapig jártunk együtt.  Aztán szakítottunk, mert nem volt közös témánk. Untunk egymással lenni.  Szóval el laposodott a kapcsolatunk.-mélyen belenézett a szemembe.-Aztán elmentem egy buliba. Akkor mikor odanéztem az ajtóra, és akkor láttam, hogy egy igazi angyal lépett be rajta. A szívem néhány dobbanást ki-ki hagyott. És aztán beszélgettünk egy pár sort.-itt. Ennél a pontnál rohadtul féltékeny lettem. Szívem hevesebben vert.- Majd később elhívtak egy titkos helyre, ahol egyesek szerint „csókolóztunk”. Persze ezt a csaj tagadta, pedig minden bizonnyal csókolóztunk.

- Muszáj féltékennyé tenned?-mondtam neki haragosan.
- Addig mondom, amíg nem esik le.-mondta nevetve.-Szóval. Aztán berohant a mosdóba, aztán találkoztunk a 87TH BOULEVARD STREETEN.-mondta hangosan.-végre leesett.  Rájöttem. Rólam beszélt. Amikor a bulin találkoztunk. Minden percére emlékszik.
- Mondd tovább. Kérlek. Kíváncsi vagyok.-tettem magamat, mint aki nem tudja miről van szó.