Kalifornia. San Clemente. Itt nevelkedtem, én Allyson White. Szerettem itt élni, mindig olyan szép idő volt, és sok barátom volt. De nem sokáig tartott ez az idill. A szüleim, 14 év házasság után úgy döntöttek, külön folytatják, hála anyám legjobb barátnőjének, akibe beleszeretett az apám. Soha többé nem akartam látni, s anyám se engedte, hogy ő lásson. A válásuk után anyámmal Kanadába költöztünk, hogy ott kezdjük új életet. Sikerült. Anyám fogott egy rendes pasast, és így éldegéltünk a szeles városkába.
Aztán egy nap, jött Ryannek [az anyám pasija] egy remek ajánlat: egy menő, híres bandával turnézhat, mint turné menedzser. Persze egyből elfogadta az állást, hisz ez volt az álma. Anyám is vele fog tartani, hogy végre együtt legyenek. Én is mentem volna, de visszautasítottam: inkább költözöm San Clementébe újra, és kibírom valahogy az apámat. Csupán azért tettem, hogy Ryan és anya végre kettesben legyenek. De, annyira nem lesz rossz Kaliforniába. Remélem.

A repülő utam 3 órás volt, és szinte ezt a három órácskát végig aludtam. Mikor leszállt a gép a San Clemente-i reptéren a gyomrom görcsbe rándult: hogy is fogom én kibírni apámmal és azzal a nőszeméllyel? Úristen. Vissza akarok menni anyámhoz és Ryanhez. Nem akarok itt lakni.
- Ally. - szólított meg az apám. Zavartan elvette tőlem a csomagjaimat, miközben a mellette álló nő kezébe nyomta a válltáskámat. - Megváltoztál. Mióta nem láttalak tiszta felnőtt lettél.
- Mire képes 5 év. - forgattam a szemeimet, és keresztbefontam mellkasom előtt kezeimet. - Megyünk?
- Igen indulhatunk. Ashley. - szólt a nőnek. Hihetetlen, hogy lecserélte anyám barátnőjét. Pedig az a szerelem olyan "életre szólónak" látszott.
- Szia, Ashley Conrad vagyok. - mosolyogva fordult hátra a kocsiban a nő. Conrad. Tehát elvette apa. Remek, akkor most ő a mostohám? Vicces.
- Allyson. - morogtam, miközben a tájat néztem. Itt szinte semmi nem változott. Persze több üzlet lett, de amúgy megőrizte szépségét. Olyan érzés fogott el mintha mindig is itt éltem volna: tudtam apa hol fordul be az utcába. Tudtam hol a háza.
- Hát, köszöntelek újra itthon. - meg sem próbált átölelni. Kicsit rossz érzés volt, sőt nagyon rossz volt. Elvégre az apám!
- Megyek, megnézem Leah-t. - sietett előre Ashley. Apám bevállalta, hogy hozza a bőröndjeimet. Nem kellett hozzá nagy erő, hisz a rózsaszín gurulós bőrönd nem volt nehéz.
- Ki az a Leah? - kérdeztem mikor beértünk a házba.
- Ő... Leah a... Lányom. - fordult el zavarában. Mi jöhet még? Van egy mostohám, és egy féltestvérem.
- Aha. - csuklott el a hangom. - Hol fogok aludni? Ugyan az a szobám?
- Igen. Feltalálsz? Be kell mennem, dolgozni.
- Fel. - forgattam körbe szemeimet, és a bőröndökkel együtt felmentem a régi szobámba. Miközben elhaladtam apám hálószobája előtt, benéztem és meglepetten vettem észre, hogy Leah, még csak pár hónapos csecsemő lehet: Ashley a franciaágyon feküdt, mellette a kisbaba. Mosolygott neki, és beszélt hozzá. Megráztam a fejemet és továbbmentem a folyosó végéig, ahol a szobám volt. Hát itt nem változott semmi! A falak színe ugyanúgy sötétrózsaszín, a függöny fehér, rózsaszín sötétítővel. Az ágyam egy hatalmas franciaágy, aminek az ágyruhája fehér színben pompázott. A padló fehér parketta. Mintha a 11 éves énem jött volna vissza. Vagy el sem ment.

Kíváncsi voltam a partra. Kiskoromba egész napokat töltöttem ott és bámultam az óceánt. Felvettem magamra egy térd felé érő szoknyát, hozzá egy strandpapucsot, és megkerestem Ashleyt.
- Ashley. - szólítottam meg. Még mindig Leah-val játszott.
- I... igen? - kérdezte meglepődve.
- Lemegyek a partra. Gondoltam szólok. - a papucsot bámultam és a fekete körmeimet: mielőtt eljöttem volna ide, azelőtt festettem ki.
- Rendben. De sötétedés előtt gyere haza, mert apád még az FBI-t is riasztja. - mosolygott. Halvány mosoly futott végig az én arcomon is.
- Akkor mentem. Szia.
- A konyhaszekrényben van pénz. Vegyél ki nyugodtan. - bíztatóan rám mosolygott, és tovább gügyörészett a kislánynak. Anya is mindig ide tette a pénzt. Lehet apa megőrizte a "hagyományt." Leérve kivettem pár száz dollárt, felvettem a napszemüveget és nekiindultam San Clemente utcájának. Minden ember úgy nézett rám, mintha egy elmebeteg sétálgatna estélyibe.
Leértem a partra. Istenem, de gyönyörű. Kanadában sajnos nincs ilyen szép táj. Számomra.
Leültem a homokba, és élveztem, hogy a nap sugarai simogatják bőrömet. Beszélgetést, és nevetgélést hallottam. A hangok irányába néztem, majd felfedeztem egy kisebb csoportot: elöl egy vörös hajú lány, és egy kopasz srác ballagott, az arcukon kis pír volt észrevehető: biztosan bókolnak egymásnak. Aztán mögöttük többen jöttek, nevettek. Egy hidrogén szőke hajú lányt egy barna hajú félmeztelen srác csiklandozott, mire ő felsikított. Mellettük egy barna, göndör hajú srác, kézen fogva egy barna hajú alacsonyabb lánnyal. Aztán ő mellettük egy rövid hajú, szintén meztelen felsőtestű srác fogta egy fekete hajú lány derekát. Olyan boldogok voltak.
Leültek egy padra, aztán fél füllel hallottam, hogy kérdezgetik: Ez ki? Turista? Nevetnem kellett. Eszembe jutottak a régi barátaim. Jess... Jessicát óvodás korom óta ismerem, azóta elválaszthatatlanok voltunk. És Kayla. De szerettem Kayla-t. Így hárman voltunk a San Clemente-i "banda." Mennyi mindenen mentünk keresztül! Mikor elköltöztünk megszakadt velük a kapcsolatom. Igaz, Kayla-val néha-néha e-mail-eztem. De Jess. Mikor elmentem összetört. Azt mondta nem szeretne tőlem elköszönni, mert az fájdalmasabb lenne, így telefonon sírtunk egy órát. Vele nem tartottam a kapcsolatot, de néha, ünnepekkor felhívtam. Pár éve ismét hívni akartam, de már sajnos nem ugyan az a száma.
Egy szőke hajú lány futott el előttem, rövidnadrágba, és egy fehér toppba. Valószínűleg minden nap futhatott, mert elég izmos vádlija volt. Valahonnan ismerős volt. A kezén a tetkó... Úr Isten. Ő Kayla? A kezére a tetoválást még akkor csinálta mielőtt elmentem. Egy csillag a kézfején.
Hirtelen felpattantam, és utána siettem, ám nem ment könnyen, hisz a homok majd elejtetett.
- Kayla. - fogtam meg a karját, mire ő kirántotta azt a kezem közül, és kivette a füléből a fülhallgatót.
- Mi van? Te ki vagy?- kérdezte flegmán.
- Kayla, te vagy az? - kérdeztem meglepetten.
- Igen, de mit akarsz?
- Én vagyok az... Ally. - mosolyogva tűrtem el a hajamat a szememből.
- Allyson White? - sikította. - Úr Isten, Ally! - ölelt magához. - Nem hiszem el!
- Nyugi. - nevettem mikor elengedett.
- De hogy kerülsz te ide? És hogy nézel ki? - mosolygott és lerogyott a homokra. Követtem a példáját és leültem én is.
- Hát ideköltöztem. Azaz vissza. - vontam vállat. - Ja, a hajam? Kicsi festés itt-ott. - kacsintottam.
- De, hogyhogy visszaköltözöl? Örökre? Ez szuper! - ujjongott.
- Nem biztos. Az anyám és a pasija világkörüli turnéra mentek, ami kb. 1 évig tart. Utána ki tudja hol fog Ryan dolgozni. Ha otthon lesznek, húzok vissza. - nevettem.
- Ó. - szomorodott el. - De az a fő, hogy egy évig itt leszel. - ölelt meg. Viszonoztam ölelését, mert nagyon jól esett, hogy valaki itt van velem. Főleg egy régi barát.
- Eljössz hozzánk? Épp hazafelé mentem. – kérdezte miközben órájára pillantott. Idő közben a nap lefelé húzódott.
- Hát, ma nem tudok elmenni. Fáradt vagyok, és Ashley mondta, hogy sötétedés előtt menjek haza.
– Értem. Mindegy, holnap ezer százalék, hogy együtt leszünk. – nevetett és felállt. Segített nekem is majd ismét megölelt. – Szia.
- Szia. – mosolyogva intettem neki, mikor már elengedett. Visszadugta a fülébe a fülhallgatót, és futni kezdett. Visszafordultam az út felé, onnan ahonnan jöttem. Az a csoport még mindig ott ücsörgött. Mindegy, haza megyek!
A papucsommal a kezembe sétáltam az út felé, miközben a sirályok hangját hallgattam. Ha minden nap így telne semmi bajom nem lesz itt!
A pad mellett sétáltam el, ahol a többi srác üldögélt. Valahonnan a szőke hajú lány, zöld szemekkel furcsán nézett rám. És ez a lány így elnézve ismerős volt. Lehet ő is egy régi barát. A régi barátról jut eszembe, Jess. Vajon mi lehet vele? Hogy nézhet ki? Mit csinálhat? Még mindig emlékszik rám?!